Kulturális veszteségeink 57.

Egymás után gyártja a giccseket, minél nagyobbakat és pofátlanabbakat, annál nagyobb sikert és pofátlanabb pénzeket söpör be. Akadnak műkritikusok, akik lelkendező elemzéseket írnak róla, talán azért, hogy ők is sütkérezzenek egy kicsit a fényben neki köszönhetően. Vagy egyszerűen csak pénzért.
Mások zseniális manipulátornak tartják, és nem értik, hogyan juthatott a világ odáig, hogy egy ilyen alak diktálja a trendeket. Ez az igencsak megosztó művész idén azzal keltett feltűnést, hogy Rabbit (Nyúl) című szobra 91 millió dollárért kelt el a Christie's árverésén. Élő képzőművész alkotásáért ennyit még soha nem fizettek.

Na, ugye önök is szívesen vásárolnának otthonukba ilyen cukiságot?! Kritikusok egész hada elemezte, miért érhet ennyit ez a nyúl, de most nem untatnám önöket ezzel, hiszen a tételt leütötték, visszacsinálni már nem lehet. Mint ahogy ajándékot sem lehet visszautasítani, legalábbis Párizs főpolgármestere ezt bírta mondani a legújabb Koons-botrány kapcsán. A múlt héten ugyanis átadták a sztárszobrász „ajándékát” a francia fővárosnak: egy színes tulipáncsokrot tartó kezet. A szoborral a művész a 2015-ös és 2016-os párizsi terrortámadások áldozatainak kívánt emléket állítani. Az alkotás egyik része egy realista módon megformázott óriási kéz, a ráncok és a körmök is élethűek. Úgy nyúlik ki a talapzatból, mint valami zombikéz a sírból. A tulipánok azonban erősen stilizáltak, inkább óriás mályvacukrokra hasonlítanak. (Koons gyakran keveri a realizmust a rózsaszín álomvilággal, ezért is tetszenek a művei sokaknak). A mester azt állítja, hogy a New York-i Szabadság-szobor inspirálta, amelynek nőalakja hasonló mozdulattal emeli magasba a szabadságot jelképező fáklyát. Inkább ezt se elemezzük most.

A tulipánszobrot eredetileg a város legjelentősebb kortárs művészeti múzeuma, a Palais de Tokyo előtt akarták felállítani, de a terv hatalmas felháborodást váltott ki: 23 neves francia értelmiségi és művész (köztük két volt kulturális miniszter) tiltakozott nyílt levélben a helyszínválasztás ellen, és felhívták a figyelmet, hogy a Palais de Tokyónak semmi köze a terrortámadásokhoz. Szerintük inkább csak arról van szó, hogy az erőszakos Koons kinézett magának egy frekventált pontot Párizsban, amit a saját képére szabhat, azaz csak egy reklámhelyet akart megszerezni. Később kiderült, hogy a tulipáncsokornak csupán a koncepciója volt „ajándék”, a szobor létrehozása 3,5 millió euróba került, amit francia és amerikai mecénások finanszíroztak. Az elmérgesedett légkörben az önkormányzat igyekezett kevésbé központi helyet keresni az ajándéknak, így talált rá a Petit-Palais múzeum kertjére, ahol a fák is enyhítik valamelyest a látványt. Koons lelkesen rábólintott erre is, így a megnyitóra már némiképp csillapodtak az indulatok. Akkor és ott hangzott el a főpolgármester szájából, hogy „ha az ember ajándékot kap, azt el kell fogadni, különösen ha szívből adják, és ha az életet, az optimizmust ünnepli”. Nos, én úgy vagyok ezzel, hogy köszönettel elfogadok bármit, de ami nem tetszik, azt gyorsan továbbajándékozom olyannak, aki szerintem jobban örülne neki. A konyakos meggyet például nem szeretem, de mivel tudom, kik imádják a környezetemben, nekik passzolom át. Ezt kellene tennie Párizs városának is a tulipáncsokorral, amíg kritikus kezek össze nem graffitizik. Egy amerikai virág-nagykereskedés előtt például remekül mutatna...