Külhoni ignorancia

<p>Kikívánkozik még néhány mondat ByeAlex dicsőséges eurovíziós szereplése kapcsán. Bár maga a dalverseny és a benne való szereplés nem oszt, nem szoroz a zeneiparban, egy dolog azért kiderült múlt szombaton. Nevezetesen az, hogy a magyar közszolgálati televízió nemzetfelrázó reklámszpotjaiban hiába sulykolta heteken át, hogy mennyire számít a külhoni magyarok szavazataira.</p>

 A pontok összesítésekor kiderült, hogy sem Romániából (azaz Erdélyből), sem Ukrajnából (Kárpátaljáról), sem pedig Szlovéniából nem érkezett elegendő mennyiségű SMS-szavazat ahhoz, hogy a külhoni magyarok szurkolása akárcsak egyetlen pontban is testet ölthetett volna. Összehasonlításként: Németországtól a maximális 12 pontot kapta a Kedvesem című dal, a finn nyelvrokonoktól pedig 10 pontot zsebelt be. Mi, szlovákiaiak idén nem szavazhattunk, mivel országunk nem indult az Eurovíziós Dalfesztiválon, ezt a tényt azonban csak a bennfentesek tudhatták, a figyelemfelkeltő reklámokban nem hangzott el.

A tavalyi országonkénti pontozást vizsgálva kiderül, hogy a Compact Disco Romániából 7 pontot kapott, Szerbiából az ideihez hasonlóan 2 pontot, Szlovákiából pedig nem kevesebb, mint 8-at. A kárpátaljai magyarok tavaly sem produkáltak számottevően, ahogy a Szlovéniában élő maroknyi magyar sem. A tavalyelőtti, Wolf Kati dalára leadott szavazatok még érdekesebbek: Románia 7, Szerbia 8, Szlovákia 0.

Eddig a tények, most jöjjön néhány lehetséges következtetés. Karikázzák be azt, amelyikkel egyetértenek.

1. A külhoni magyarok nem nemzeti érzelmek által fűtötten szavaznak bármire, ami magyar, hanem aszerint, hogy tetszik-e nekik a dal. 2. A külhoni magyarok mára megunták az Eurovíziós Dalfesztivált. 3. Nem nézik a magyar köztévét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?