Közösségi médián belüli erőszak

Az Amerikai Egyesült Államok elnökének ámokfutása odáig vezetett, hogy maga Mark Zuckerberg jelentette be Donald Trump Facebook- és Instagram-fiókjának letiltását (természetesen a saját Facebookján), hogy „így biztosítsa a békét” Biden beiktatásáig. Ugyanígy tett a Twitter, immár tartósra váltva a leköszönő elnök korábbi letiltását, és beállt a sorba a Snapchat, illetve a YouTube is.

Azontúl, hogy az impeachment-rekorder Trump zavaros munkássága külön is megér egy misét, érdemes ízlelgetni ezeket a mondatokat, amikben benne van a sava-borsa annak a világnak, amerre tartunk. A Facebook igazságharcos atyja letiltotta az USA uszító elnökét. Mintha egy elcseszett Batman-film kellős közepén lennénk! Persze lehet, hogy az új generációk holnap vagy holnapután ráunnak a most nagyon népszerű közösségi oldalakra is, és azok egyik pillanatról a másikra ugyanúgy eltűnnek a süllyesztőben, mint ahogy az internetes sikertörténetek egy részénél megszokhattuk, de ha úgy lesz is, jönnek helyettük mások. Az emberek pedig tovább hordják áldozataikat, gyakran önmagukat a Nagy Lájk oltárára.

Ebből az új, hirtelen magasra nőtt közösségi médiás kultúrából viszont éppen az erős, szerteágazó, egészséges gyökérzet hiányzik, ami táplálná és megtartaná az egész felépítményt. És Trump csak a jéghegy csúcsa. Érdemes megnézni, mennyien gyalázkodnak, terrorizálnak, manipulálnak másokat, terjesztenek álhíreket, uszítanak a közösségi hálón. A családon belüli erőszak mellett immár a közösségi médián belüli erőszak is megjelent. Elég, ha az ezernyi acsarkodó kommentelőre gondolunk. Csakhogy amíg a családon belüli erőszakot ma már szigorúan büntetik, a közösségi média ámokfutói szabadon garázdálkodhatnak hosszú évek óta.
Trumpot most lekapcsolták, de további kérdéseket vet fel az is, ahogyan tették. Navalnijtól Merkelen át Jourováig többen fejtették ki aggályaikat az eljárás módja miatt. Nem kérdőjelezik meg a problémás tartalmak miatti fellépés jogosságát, de a szabad véleménynyilvánítást elemi fontosságú szabadságjogunknak tartják továbbra is.

Milyen gyakorlata és hatása lehet ezek után a kitiltásnak, a kiközösítésnek a közösségi médiából, és létezhet-e üdvösség az adatkapitalizmusban a közösségi médián kívül? Hova vezethet a magánéletünkben vájkáló cégek aggályos, manipulatív adathalász gyakorlata? Mennyire változik meg a személyisége annak, aki élete nagy részét a Facebookon tölti és lájkfüggővé válik? Hogyan változtatja meg a közgondolkodást a megfelelési kényszer az agresszív kommentáradatban? Nyitottabbá vagy zárkózottabbá válik-e az ember más megközelítésekre, más kultúrákra, más vallásokra, a normális vitára, párbeszédre ebben a környezetben?
Attól tartok, így tovább mélyülnek az árkok a politikai pártok szavazótáborai, a családtagok, a hétköznapi emberek között, és azzal szemben, ami összeköt, sokan egyre inkább azt keresik, ami szétválaszt bennünket. A kiközösítés pedig új értelmet nyerhet a közösségi média kisebbnagyobb, jellemzően egyre zártabbá váló csoportjainak világában.