Közös lónak túros a háta

Külön elemzést érdemelne az oktatásügyi tárca kisebbségre vonatkozó döntéseinek, pontosabban e téren elmaradó lépéseinek értékelése. Az, amiről tegnap írtunk a híroldalakon – elavult szemlélet alapján írt, szlovák helyneveket tartalmazó tankönyv magyar fordítását adták ki – csak a jéghegy csúcsa. A tárcának a nemzetiségi oktatás terén semmiféle elképzelése nem volt – a többi részterületen legalább nyomelemekben felfedezhető volt valamilyen jobbítási szándék –, s nem is nagyon foglalkozott a témával. Olyannyira nem, hogy egy autóbusznyi, az SNS-es Ján Mikolaj uralma alatt odakerült „szakembert” hagyott a helyén indokolatlanul hosszú ideig. Egy részük, pl. a nemzetiségi osztályt vezető Ján Jaraba a mai napig végzi „áldásos tevékenységét”. Ilyen miliőben nem csoda, hogy biztosítékot kiverő tankönyvek jelenhetnek meg.

Miközben a kormány tagja egy magyar párt. S itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Mert hiába született meg 2010-ben az ún. hatásköri törvény, mely szerint a kisebbségi oktatásüggyel kapcsolatos kérdésekben a tárcának egyeztetési kötelessége van a kisebbségi kormányalelnök hivatalával, a gyakorlatban látjuk, ez hogyan működött. Sehogyan. Nem először.

Közös lónak túros a háta – mondhatnánk. Ebbe a munkamegosztási rendszerbe eleve bele volt kódolva a hibalehetőség. S mivel az oktatásügy hajlandósága minimális volt az egyeztetésre, a hibalehetőség maximalizálódott. S akkor még vegyük figyelembe, hogy egy egyébként normális – csak a tárca irányítására alkalmatlan –, nem nacionalista jobboldali politikus vezetgette a minisztériumot, nem pedig egy soviniszta hőzöngő.

Lehet, hogy első látásra szép és jó volt az az elképzelés, mely szerint a kisebbségekkel kapcsolatos feladatokat az addig csak jórészt gittegyletként működő kisebbségi kormányalelnöki hivatalhoz delegálják át, ám az élet ennek a víziónak a helyességét nem teljesen igazolta. S akkor még finoman fogalmaztunk. A megoldás az lett volna – persze, ez a koalíciós egyeztetések függvénye volt –, hogy a kisebbségi szempontból kiemelten fontos minisztériumoknál (pl. oktatásügy, kultúra) a Híd egy-egy államtitkári posztot kér. Az ugyanis evidens, hogy az adott szakterülettel kapcsolatos tervek kidolgozásában, a döntések meghozatalában mindig a szakminisztérium lesz a kezdeményező fél, az ő szava lesz a döntő, miközben egyik tárcavezető sem szereti, ha valamelyik kollégája „beleugat” a munkájába. Legyen akármilyen jogos is az „ugatás”. Tanulság? Legközelebb nem „közösködni” kell, hanem az adott szaktárcában kell olyan pozíciókat kiépíteni, amelyek segítségével előremozdíthatók a kisebbségi ügyek. A pozíciókat pedig kész víziókkal kell elfoglalni.