Közel sincs vége a közel-keleti vérontásnak

közel-kelet

A közel-keleti káoszban újabb frontvonal rajzolódik ki. Nem elég, hogy Szíriában évek óta megállás nélkül folyik a vérontás, Iránnal szemben az új amerikai elnök egyre keményebb hangot üt meg, és akár az is elképzelhető, hogy felbontja az Obama által kötött megállapodást, végleg az oroszok karjaiba taszítva Teheránt.

Ráadásul ezzel éleződik Szaúd-Arábia és Irán ellentéte a szunnita–síita vallási tengely mentén. Emellett az Öböl menti kis monarchiák is megsínylik a két regionális hatalom civakodását, proxy konfliktusok törtek ki. Jemenben régóta polgárháború dúl, egyik oldalról Rijád, a másikról Teherán támogatásával. Az sem lehet véletlen, hogy a jemeni húszi lázadók a múlt héten kilőttek egy rakétát a szaúdi főváros felé – igaz, ezt gond nélkül elhárította a rakétapajzs, de „erős üzenet”, mert a háttérben Irán áll. Közben Jordániában több mint egymillió szír menekült tengődik, Egyiptomban az új katonai diktatúra egyre szilárdabb Sziszi elnök keze alatt. Törökország is gyűjti a maga kihívásait, az Erdogan-rezsim a legelnyomóbb kormányzatok közé jutott a világon, legalábbis a bebörtönzött újságírók és külföldiek számát, valamint az internetes cenzúrát nézve. 
 
Az új frontvonal pedig Libanonban készül. Haríri miniszterelnök Rijádból jelentette be a lemondását azzal az indokkal, hogy Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára. Hogy ez pontosan mi mindent jelenthet, még csak találgatjuk. A szunnita Haríri a libanoni alkotmánynak megfelelően több felekezet közt elosztott kormányzatot vezetett, ennek most vége szakadhat. A Hezbollah Izraellel szemben is keménykedik (több háború után), és a szíriai csatákban is felbukkant. Izrael eddig egész jól elkerülte a látható beavatkozást az arab tavasz során összeomlott államok életébe, és most ott tart az újrarendeződés, hogy még a szaúdi vezetők között is van, aki felvette a zsidó állammal való kapcsolatfelvételt az iráni fenyegetés visszaszorítására. 
 
Súlyosbítja a helyzetet a szaúdi belpolitikai válság: a szaúdi koronaherceg már több mint kétszáz családtagját és politikai vezetőt záratott be egy ötcsillagos rijádi szállodába, hogy hatalmát megszilárdíthassa és modernista politikai programját tovább vigye a konzervatív vallási vezetőkkel szemben. Az már csak hab a tortán, hogy az első letartóztatási hullámot megelőző napokban Donald Trump fia éppen ott járt… 
 
Mindebből világos, hogy a közel-keleti helyzet nemhogy csendesedne, hanem újabb robbanás előtt áll. Nagyon kétséges, hogy a szereplők önmérsékletre lennének képesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?