Közbeszerzési csőd?

A Váhostav ugyanis komoly összegekkel lóg. Az első hitelező csak 50 ezret kér, de ha nem történik semmi, a cég egzisztenciális problémák elé néz. A történet önmagában nem lenne érdekes – a gazdaság világában tucatszám mennek tönkre cégek, mert rosszul számoltak, tartozásaik nagyobbak, mint amit állni képesek. Ilyenkor jön a felszámolás, az ellenőrzött felszámolás vagy a csőd. A Váhostav viszont más példa. Egyike ugyanis azon vállalatoknak, amelyek százmilliós tételekben kapnak állami megrendeléseket, főleg autópálya-építésre, a pénzt az államtól fölveszi a beszállító. A kisebb alvállalkozóknak meg nem fizet. A történet gusztustalanságáról már értekeztünk e helyen: a kisvállalkozók ugyanis a nagy cég folyamatos fizetési kötelezettségmulasztása okán tartoznak az adóhivatalnak, a társadalom- és egészségbiztosítónak, emiatt közbeszerzésben megszerezhető további megrendeléseket nem kaphatnak és csődbe mennek. Pedig kintlevőségeik vannak, a nagyvállalat számára aprópénznyi, számukra viszont egzisztenciális összegekről van szó – pl. a már említett 50 ezer a Váhostavnak tűpénz, egy kisvállalkozónak sokszor az éves forgalmát meghaladó összeg. Az elemzők tudni vélik, hogy az árverseny miatt a nagy cégek irreálisan alacsony árakat adnak meg a közbeszerzés során, olyanokat, amennyiből nem lehet az autópálya-szakaszt megépíteni. Majd később áremelést kérnek, de annak jogszabályi gátjai vannak, s így nem fizetnek tovább. No most akkor hogy is van ez? Szlovákiában állítólag méregdrágák az autópályák, a németek olcsóbban építik, pedig ott még a munkaerő is drágább. S most az halljuk, hogy a cég tulajdonképpen ráfizetéses közmegrendelést fogadott el? A másik oldalon: a nagyvállalat megkapja az állami megrendelést, de az állami és közintézmények, sőt a munkahivatalok által sokszor emiatt ellenőrzött magánvállalkozókkal ellentétben nem tart el alkalmazottat, hanem kiszervezi a munkát, a kőművesek, ácsok, betonozók kényszervállalkozóként végzik munkájukat. Így a nagy cég nem fizet alkalmazottat, járulékot, csak részben felel a munkabiztonságért, a munkabaleset tulajdonképpen nem az ő munkabalesete, hanem a kisvállalaté, és a végén még nem is fizet. Ezt a számtant, kérem szépen, valamit érő iskolában nem tanítják. Merthogy e mögött gazemberség van. A tény, hogy találtatott egy beszállító, aki sikeresen leállította a Váhostav számláját, ez esetben jó hír. Illene végre erre a jelenségre odafigyelni, nem lehet büntetlenül kilátástalanságba kergetni munkából élő vállalkozókat (akiket szociális kormányunk úgy nyúz, ahogy csak tud), nem lehet évekig legyintve elintézni egy olyan piaci deformációt, amelynek a szabad piachoz semmi köze, amely állam által eltűrt deformáció, sőt, nem megalapozatlan, hogy ezt a deformációt az állam gerjesztette.El kell dönteni, valóban oly drága-e az autópálya, mint ahogy állítják, valóban annyira kicsi-e az az összeg, amivel versenypályázatot lehet nyerni – de mindez piaci kérdés. Az viszont már igenis lehetne szabályozási kérdés, hogy ne csak az államnak tartozó vállalkozás legyen kitiltva a közbeszerzésből, hanem az a vállalkozó is, aki közbeszerzésben megszerzi a megrendelést, az állam fizet, de ő nem fizeti ki a beszállítót. Az állam ugyanis nem támogathat gazember viselkedést – még akkor sem, ha tisztességesebb eljárásban esetleg száz évig nem épül meg a 25 éve ígért sztráda.