Kormányok és korlátok

Robert Fico és Andrej Danko egy hete még akadályozta az amnesztiák eltörlésének folyamatát, így a Híd hosszú idő után tudott egyszerű, közérthető üzenetet küldeni a választóknak. 

Eszerint a párt progresszív, haladó és nem fél foglalkozni a rázós témákkal, miközben a valóságban, „a nagyobb jó érdekében” az SNS és a Smer koalíciós partnere. 

Egy évvel a kormány megalakítása után a politikai frontvonalak nem lettek sokkal átláthatóbbak. A Smer némileg gyengült, az SNS sem erősödött túlzottan, a Híd támogatottsága pedig stagnál. Eközben az ellenzék komoly problémákkal küzd és nem nyújt hiteles alternatívákat, a klasszikus jobboldal romokban. 

A Híd a radikális szélsőjobb előretörésének megakadályozása és egy konkrét, valójában eléggé szabadon fogalmazott program megvalósításának ürügyén lépett be a kormányba. Egy olyan formációba, amely a választások előtt ideológiailag és emberileg is vállalhatatlannak tűnt. Egy évvel később a párt értelmezésében megvalósuló eredményekről több videó is található a Facebookon, az internetezők bizonyára beléjük botlottak. Ugyanakkor a szélsőségesekből nem lett kevesebb, sőt, ha valamelyik vonulat egy év alatt megerősödött, az Marian Kotleba pártja és a rendszerellenesek csoportja.

A Híd fennállása alatt folyamatos egyensúlyozásra kényszerült a magyar és a szlovák választók között. Újabban azonban a kormányszerep miatt nemcsak a nemzetiségek, hanem a szlovák urbánus választók és jelenlegi szövetségesei között is egyensúlyoznia kell. A városi értelmiség az a csoport, amely talán még hajlandó is lenne a Hídra szavazni, ha nem érezné azt, hogy látványosan elárulták – s ez az a választói csoport, amely nehezen felejt, és egy politikus szempontjából jóval többet gondolkodik a kelleténél. Az SNS, a Smer és a Híd szavazórétege között pedig nincs átjárás, a megyei választási koalíciók tovább mélyíthetik az árkot a jobboldal maradványai és egykori szövetségesük között. Ezért különösen nehéz új választókat megszólítani a szlovák oldalon. 

Három év alatt hallunk még önfeláldozásról és eredményekről is, csak egyáltalán nem biztos, hogy ez elég lesz. A Híd – de ide gyakorlatilag bármelyik „hagyományos” pártot be lehet helyettesíteni – legnagyobb ellensége ugyanis nem az eredménytelenség, hanem az apátiával vegyes düh, amely az összes politikus ellen irányul. Rendszerellenesnek lenni pedig a kormányszerepből kinézve még nehezebb, mint az ellenzékinek mutatkozás, hiszen nem Mečiar, hanem a Smer ellen kellene fellépni.