Kopcsay: Nem, nem vagyunk egyenlők

Ezt az üzenetet adta át évértékelő beszédében Andrej Kiska – s talán maga sem tudta, mennyire fején találta a szöget. Helyes lépésnek bizonyult tehát, hogy nem indul a parlamenti választásokon. Így ma nyíltan azt mondhatja, amit gondol – függetlenül, az őt megválasztó polgárok nevében, akik egyébként ugyanazt gondolják, amit az elnök mond. Például azt, hogy ha Kaliňák le akart mondani, ahhoz már tegnap is késő volt. S hogy már régen távoznia kellett volna, mert ezzel némileg megnyugodnának a kedélyek. Vagy azt, hogy kevés olyan téma van ma hazánkban, amelyben nagyobb szükség lenne a politikai megfontolásra és kurázsira, mint az emberek törvény előtti egyenlősége. Ebben a kérdésben Szlovákiának van a legrosszabb megítélése saját állampolgárai szemében az egész EU-ban. Nem, nem vagyunk egyenlők. Olyan érzés ez, amit az emberek még nehezebben viselnek, mint az alacsony fizetést. Még rosszabb azonban, hogy az elnök szavainak alighanem semmilyen konkrét eredménye nem lesz. Az idősebbek emlékezhetnek rá, milyen lesöprő kritikával lépett fel Vladimír Mečiar kabinetjével szemben Michal Kováč államfő 1994 tavaszán. Szavai beindították a Mečiar-kormány bukását, amely pár nap múlva be is következett. S végül a kritika meg is bosszulta magát, amikor Mečiar hatalomtól megszállott bumerángként tért vissza. De mind 1994-ben, mind 1998-ben megvolt Mečiarral szemben a politikai alternatíva. Ki képviseli ezt ma Szlovákiában? A korrupt kormány? A Sulík-féle ellenzék? Vagy az ĽSNS fasisztái? Azoknak a polgároknak, akiknek a nevében Kiska fellép, nincs rendes politikai képviseletük. Ezért van az, hogy az államfő által felsorolt problémák orvoslása egyelőre nincs kilátásban. Megváltozik ez? A szerző a Sme publicistája