Kopcsay: Azt gondoltuk, a demokráciát nem kell tanulnunk

És Orbán Viktor újra miniszterelnök lett. 1989 novemberét követően egy rövid interjút adott a Szlovák Televízió egyik kultúrműsorának. Az entellektüel szakállas, ifjú politikust a fiatal politikusgeneráció tagjaként mutatták be, aki a nyugati liberalizmus követője és a régi, totalitárius rendszertől érintetlen figura. Bő negyed évszáddal később ugyanaz a személy – immár konzervatívként – Brüsszel ellen lázad, a nemzeti értékek mellett áll ki, a hatalmi gyeplőt szorosan tartja. Bár óvatosan kell ítélkezni, mert nem könnyű annyi terhet cipelni, amennyit a magyar választótól kap.

Érdemes azonban megnézni a magyar választások történetének alakulását: még soha nem került sor előrehozott választásokra. Háromszor nem töltötte ki miniszterelnök a megbízatási időszakát – Antall József elhunyt, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc pedig lemondott.

Ehhez képest a cseh kormányok története sokkal izgalmasabb: a tizennégyből csupán három kormány töltötte ki négyéves mandátumát. Előfordult, hogy egy-egy kormány idejekorán befejezte, vagy mások meg sem kapták a bizalmat. Topolánek – Babišhoz hasonlóan – a képviselők többségi támogatása nélkül kormányzott. Két alkalommal pedig hivatalnokkormány vezette Csehországot.

Fölidézhetjük, hogy 1989-ben mindannyian a startvonalon toporogtunk, s azt gondoltuk, hogy a demokráciát nem kell tanulnunk. És ma látjuk, hogy mindenki másképp képzeli el, máshogy viszonyul hozzá. És mi a helyzet a szlovákokkal? A negyedszázados függetlenségünk ideje alatt több mint öt évig Mečiar, és több mint tizenkét évig Fico kormányzott. Ez együtt több mint tizenhét éves önkényes kihasználása a politikai és gazdasági hatalomnak.

Mi köti össze ezt a három, első ránézésre eltérő történetet? Az az érzés, hogy a posztkommunista választónak nincs kedve vagy elszántsága többet akarni, és kevesebbet engedélyezni a politikusoknak.

MÁRIUS KOPCSAY
a TASR hírügynökség munkatársa