Talán emlékeznek még az aranyidai gőzhengerre. A mečiari HZDS képviselői tartottak egy értekezletet 1993 novemberében Kassához közel, a Kelet-szlovákiai Vasmű üdülőjében.
Kopcsay: A Mečiar-féle bumeráng
„Mindenkit lehengerlünk, teljesüljön az Úr akarata, mindenki csodálkozni fog!” – mondta a miniszterelnök, aki már látta, hogy növekszik az ellenzék, a HZDS-en belül is, és Michal Kováč köztársasági elnök is ellenáll. És igaza volt, a kormánya pár hónappal később megbukott.
Fél év múlva, 1994 őszén előrehozott választásokat tartottak, és Mečiar bumerángként tért vissza. Ezt követően mindenki megértette, mit jelent a gőzhenger: négy év kormányzás jött, amely már nem volt demokratikus, és egyre távolabbra sodródott Európától. Fico helyzete kísértetiesen hasonlít a fölidézett helyzetre. A Smer összejövetelén megtudtuk, hogy az ellenzék, a média, az államelnök – mind vitatják pártja sikereit, és hatalomátvételre készülnek. „Sehova nem megyünk. Összekapjuk magunkat, nem ijedünk meg. Azért fogunk küzdeni, hogy a fontos témáink ne tűnjenek el. Nem engedjük meg, hogy amatőrök, naiv gazdasági elképzeléseikkel veszélybe sodorják az állampolgárokat” – dühöngött Fico.
Egy dologban igaza volt: akárhány kifogás van is a kormányát illetően, nincs olyan politikai erő, amelynek világos, értelmes programja lenne. A választók azért szeretnének előrehozott választásokat, mert úgy vélik, a túlburjánzott korrupciótól csak így szabadulhatnak meg.
Fico szavai már egy új kampány kezdetét jelzik, amely már elkezdődött. Ha az ellenzék nem kapja össze magát, a bumeráng visszatér.
MÁRIUS KOPCSAY
a TASR hírügynökség munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.