Konyhai közgazdaság

Kisvárosi piacon vásárolok. Beszédtéma nyakhajlásig, de most azért csak a politika is bele-beleszól a hétköznapi mit kéne már mára főzni, meg mit a gyereknek iskolába tízóraira témáiba.

Kisvárosi piacon vásárolok. Beszédtéma nyakhajlásig, de most azért csak a politika is bele-beleszól a hétköznapi mit kéne már mára főzni, meg mit a gyereknek iskolába tízóraira témáiba. Receptcserék mennek, hogyan lehetne olcsóbban kijönni ebből a kis pénzből, de a konyhai közgazdaságtan mindennapos dolgai mellett azért csak szó kerül a kis országunkat váró nagy változásokról is. Unió ide, unió oda, ma csak tojásos köménymagos levesre telik meg tojásos tésztára. Kicsit egyhangú, de azért jó az. Téma még az elnökválasztás is, nem mindegy az mégse, ki lesz az ország feje. Jelölt az volna elég, de az egyik túl kövér, a másik túl rajzfilmes figura, a harmadik túl intelligens nekünk, hát olyan kéne, akin spórolnánk egy kicsit. „Ugyan mondja már meg valaki, ki is lehetne az?” – kérdezi ismerősöm anyukája, aki már nyugdíjas, de a napi politikában legalább olyan tájékozott, mint egy jó tévériporter. Sorolnám, de nincs itt arra szükség. Mert máris van egy ötlete a háziaszszonynak, ami ellen nem tudok hirtelenjében semmilyen ellenérvet felhozni. „Agglegény kell ennek az országnak, hát tetszik érteni?” Hüledezek, hogy ugyan miért?

A válasz is készen van rögvest. „Hát tessék idefigyelni. Vannak ezek az elnökök, igaz-e, mindnek van felesége, vagy förszt lédije, vagy minek híjják azt. Oszt az mind pénz, kedveském, ha tetszik, ha nem, mert azzal is csak törődni kell, kell neki mindenféle kíséret, meg ha mennek külföldre, akkor mindenféle külön program csak az asszonynak. Mondja már meg nekem, mennyi pénz az? Ha meg ezt a jóképű, rendes agglegényt választom, akkor talán spórolok az államnak. Meg a külföldnek is, mert azoknak se kell majd szervezni az elnökfeleségnek külön dolgokat. Hát nem tiszta haszon?! Meg a Béláék is ezt mondták, ez a jó ember, ez kell nekünk. Most meg hogy így eszembe jutott az a szép kerek feje neki, már tudom is, mit főzök holnap az uramnak. Egy kis paradicsomos káposztát, úgyis régen volt már az étlapon. Válasszon maga is okosan, higgye el, olcsóbb nekünk egy agglegény.” Hát vitatkozzam, tessék mondani?! A konyhai közgazdaságtannal szemben biztosan alulmaradnék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?