Koncoš és a faszállítás

Koncoš elvtárs ismét nem érti, miért zaklatja a televízió olyan ügyekkel, amikhez természetesen semmi köze. Minap, amikor a Sme napilap megszellőztette, hogy olyan szövetkezetek kapnak állami támogatást, melyekben a miniszter résztulajdonos, Koncoš elvtárs nem tiltakozott csak megjegyezte, nyugaton is így szokás.

Koncoš elvtárs ismét nem érti, miért zaklatja a televízió olyan ügyekkel, amikhez természetesen semmi köze. Minap, amikor a Sme napilap megszellőztette, hogy olyan szövetkezetek kapnak állami támogatást, melyekben a miniszter résztulajdonos, Koncoš elvtárs nem tiltakozott csak megjegyezte, nyugaton is így szokás. A hülye polgár meg el is hitte, mert a nyugati botrányok híreit általában még aznap elfelejti. Az érdekösszefonódásról azonban van némi fogalma. Ha évente 100 milliós tételekben szállítják ki az ország fáját külföldre, s amihez a miniszter úrnak természetesen szintén semmi köze, azt sem kvitteli kitörő örömmel. Az országból kirobogó vasúti szerelvények a legjobb minőségű gömbfát viszik, ráadásul úgy, hogy a szállítóknak nem éri meg, akkor ez valakiknek (és annak, aki takarja őket) nagyon megéri. Nyilván nem annak a szakmunkásnak, aki bútort szeretne gyártani, ha lenne hol, eltartani a családját, ha lenne miből, nem pedig a munkaügyi hivatal folyosóján megalázkodni. Pedig a miniszter elvtársba sok szociális érzék szorulhatott, mert jó nagydarab ember. Belefér, mint Harach gazdasági miniszter úrba a szaktudás, hiszen nemrégiben ő is felemlegette valahol, hogy nem lenne balgaság bútorgyárakat építeni kis hazánkban. Ha már annyi az erdő mint a munkanélküli. Gyárak sehol, a vagonok meg rendületlenül száguldoznak kifelé, viszik a megélhetést, a hasznot, és hozzák az észbontóan drága terméket, hadd folyjon a nyála az alulfizetett szlovákiai csórónak.

Sokan rácsodálkoztak mekkora érdektelenség kísérte a megyei választásokat. Én már csak azon csodálkozom, hogy min csodálkoztak ezek a széplelkek. Hiszen ha már meggátolni nem tudták a regionalizmus folyamatának beindulását, legalább közvetve bojkottálták a melldöngető, Európa felé csörtető honatyák, akik kitiltották a kampányból a televíziót, elzárva a polgárt az információktól. Nehogy már megtudja, miről szól az egész. Hogy végre egy kicsi lépéssel közelebb kerülhetünk a szabadrablás fináléjához. Miért csődültek volna az emberek az urnákhoz, amikor az egész politikai garnitúrát a pokolba kívánják? Miért tódultak volna, amikor 12 éve csak mímeljük a szabad választásokat? Mert van ugyan szabad tájékoztatás, korrupció elleni harc, meg minden egyéb, de minek. Úgy is mindig a nagyobb kutya a faszállító, s még a képünkbe is röhög, mert a többiek takarják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?