Koalíciós érdekütközés

Talán leírni is fölösleges, annyira evidens: minél erősebb a szlovákiai magyar érdekképviselet, annál többet érhet el. És igen, nemcsak a számok, hanem a minőség is számít, ám a politikában van egy sor olyan helyzet, amikor a mennyiségi tényezők döntők.

A politikai racionalitás viszont másként fest. Ha jobban belegondolunk, evidensnek tűnik az is, hogy az a párt, amely 2012-ben kimarad a parlamentből, gyakorlatilag befejezte. Ha az MKP lesz az, akkor azért, mert két választást bukott el egymás után, ha pedig a Híd, akkor azért, mert viszonylag új pártként már a parlamentből való egyszeri kimaradás is halálos lenne számára. Így világos a képlet: most kell belehúzni, és megvan a végső győzelem. Az sem mellékes, hogy egy választási koalíció gyakorlatilag kivégezte volna a két párt legfontosabb kampánytémáit, mindazt, amire eddig építettek. S végső soron jöjjön a legfontosabb politikai jellegű érv a közös lista ellen: nemcsak azt lenne nehéz elképzelni, ahogy négy hónapon keresztül vállvetve kampányol Berényi, Bugár és Csáky, hanem azt is, hogy ezek a politikusok négy évig kibírnák egy frakcióban.

A koalíciót a Híd és az MKP vezetőinek nagy része elutasította, az első lépést viszont a Híd tette meg. Több mint szerencsétlenül, muníciót adva a konkurenciának. Az MKP a szombati nemre háromféle módon válaszolhatott volna: azt mondhatta volna, hogy nagyon sajnálja, mert koalíciót akart volna kötni, vagy azt, hogy nekik mindegy, mint mond a Híd, hiszen egy ilyen párttal szóba sem állnának, vagy azt, amit végül megüzentek. Hogy társadalmi vitát szerettek volna erről folytatni, s ez alapján dönteni. Ebben a helyzetben ez volt a tökéletes válasz: talán igen, talán nem, megkérdeztük volna a jónépet, de már mindegy, mert az „együttműködés pártja” úgyis becsapta előttünk az ajtót.

Elutasítani is tudni kell, mondhatnánk a Híd érveit látva. Az ugyanis, hogy a két párt regionális szerveinek emberei nem szívelik egymást, nem jelenti azt, hogy a két párt választóinak túlnyomó többsége nem voksolt volna a közös listára. A 7 százalék nagy valószínűség szerint simán teljesíthető lett volna egy választási koalíció számára, figyelembe véve, hogy a két párt együttes támogatottsága az utóbbi egy év valamennyi releváns közvélemény-kutatásában meghaladta a 11 százalékot. Azt pedig, hogy az MKP politikusainak felajánlották a Híd listáján való indulást, az MKP- szimpatizánsok szemében aligha minősülhetett másnak, mint provokációnak.

A választási koalíciót elutasító kommunikációjával a Híd feladta korábban hangoztatott egyik fő érvét, mely szerint a választás lehetősége, a két párt közötti versenyhelyzet a szlovákiai magyar közélet javát szolgálja. Ha valaki azt mondja, hogy listáján helyet adna az MKP-soknak – akikkel elvileg versenyezni akarna –, illetve a koalíciót nem elvi, hanem személyi (tehát gyakorlati) okok miatt utasítja el, az egyben megkérdőjelezi a politikai verseny hasznosságát és értelmét is.