Kiugrásra készülő oroszlán

A nagy példányszámú brit bulvárlapok éveken át ilyen válogatott marhaságokkal bombázták a szigetországi közvéleményt, amely eleve fogékony a brüsszeli döntéshozó központot tohonya bürokratafészekként beállító információkra. Természetesen nem csak az unióellenesre hangolt média az oka, hogy az Egyesült Királyság polgárai nemet mondtak az unióra. A függetlenségpártiak fő érvei a szabadság, a döntéshozás visszaszerzése és a bevándorláshullám megállítása voltak – gyorsan tegyük hozzá, mindkét érv meglehetősen sántít. Kiderült, a maradást alátámasztó nyomós gazdasági érvek is súlytalanok voltak az érzelmekkel, indulatokkal szemben, s ez a jövőben dominóhatást válthat ki az Európai Unióban. A Svéd Demokraták euroszkeptikus párt, továbbá Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke máris népszavazást követel országa uniós tagságról. Emellett azonnal felerősödött Észak-Írország és Skócia elszakadási szándéka a brit oroszlántól.Most az volna a legszerencsétlenebb megoldás, ha az unió durcássá válna, és a brit kilépés láttán az EU minden eddiginél szorosabb integrációja mellett tenné le a voksát. Az sem lenne bölcs dolog, ha unió többi tagja a garantáltan elhúzódó kiválási tárgyalások során büntetné Nagy-Britanniát, magyarán megnehezítené a kilépést. Előkerülhetnek a régi sérelmek, feltéphetnek már behegedt sebeket – a csúnya betartás egyben azt a célt is szolgálhatja, hogy a többi tag ne játsszon a kilépés gondolatával.Természetesen nem akarjuk azt állítani, hogy az Európai Unió maga a tökély, hogy a brüsszeli bürokraták esetleg nem akarnak időnként a képtelenség határán mozgó szabályozásokat keresztülerőltetni. De legyünk őszinték, nincs az a kormány, megyei, regionális hivatal, vagy városvezetés, amely időnként (esetleg gyakrabban) ne bombázná ostoba szabályozásokkal a polgárokat. Az unió a maga nemében példátlan vállalkozás, melynek nem az a lényege, hogy a banán görbületét is meghatározza (ez egyébként badarság), hanem az, hogy két borzalmas világégés után az Egyesült Államok atomernyőjének jótékony árnyékában békét hozott kontinensünkre, légiessé tette a határokat, megvalósította az emberek, áruk és szolgáltatások korlátokba nem ütköző áramlását, és amennyire lehet, erősítette az együvé tartozás érzését. És most éppen a túlzott centralizációt fékező, a szabadpiaci gondolkodást erősítő briteket veszíti el a jövőben 27 főre fogyó szervezet, ami egyben növeli a német túlsúlyt és a franciák központosító törekvéseit. De térjünk vissza a brexit, azaz a kilépés híveinek egyik fő érvére, az állítólag elviselhetetlen mértékű bevándorlásra. Az tény, hogy 2008 és 2014 között közel 3,4 millió külföldi polgár telepedett le a szigetországban, ám ennek legalább fele nem uniós országokból érkezett. A Közép- és Kelet-Európából bevándorlók bő 80 százaléka a 20-as, 30-as korosztályba tartozik, dolgozni akaró és tudó fiatal, s mint kiderült, legfeljebb a nagyon alacsony képzettségű helyiektől vették el a munkát. Viszont összességében felpörgették a gazdaság motorját és csak súlyarányuknál jóval kisebb mértékben terhelik meg a szociális ellátó rendszert. Vajon mit hoz számukra a jövő Angliában? Akik már rendelkeznek stabil állással, azokat bizonyára nem küldik haza, ennél is pontosabban: az évekig tartó kiválási tárgyalások ideje alatt nem változik a helyzetük, legfeljebb egy korábbi döntés alapján a szociális segélyeiket faragják le. Ugyanez vonatkozik azokra az egyetemistákra, akik már kinn tanulnak, ők még az uniós szabályozások mellett, változatlan körülmények között fejezhetik be az iskolát. Amint a britek végleg távoznak az unióból, szinte garantáltan szigorodik az ottani rendszer, de ez már csak az újonnan érkezőkre vonatkozik. Ennél biztosabbat most nem lehet mondani, mert a brexit az eddig ismert uniós lét végét jelenti…