Kisvárosi sajtótörténet

Sőt, nemzetközi elemzések mutatják, hogy sokkal jobban érdekli őket, mi történt a szomszéd utcában, mint akár a fővárosban, akár Afganisztánban. A helyi lapok létjogosultságát senki nem is vitatja, a városi költésvetésből fenntartott sajtóorgánumok helyzete viszont bonyolultabb, sőt igazi tesztje lehet a demokráciának egy-egy településen. Eltűri-e a polgármester, hogy a város által finanszírozott lap újságírói kritizálják tevékenységét, megírják, ami nem tetszik nekik? Vajon kötelesek-e lehozni városi képviselők lepedőnyi önfényező írásait, vagy meghúzhatják, megszerkeszthetik azokat? A szerkesztők kiszolgáltatottak, állandó stresszben, tudathasadásos állapotban dolgoznak, és gyakorta alkalmazzák az öncenzúrát, azaz tudják, érzik, meddig mehetnek el a bírálatban, hogy ne essen bántódásuk. Olyanok is szép számmal vannak, akik – fő a nyugalom – a városi hivatal szócsövének, közlönyének tekintik magukat, illetve a lapot. Az ilyen lapért viszont szemétség pénzt kérni az olvasóktól, mert nincs saját arculata, véleménye, nem formálja, hanem bizonyos érdekek mentén befolyásolja a közvéleményt. Azaz nem gondolkodni tanít, hanem kinyilatkoztat. Mivel a polgárok nem hülyék, az ilyen lapokat kevesen olvassák. Akkor is a kukába vágják őket. ha ingyenesek, illetve úgy kezelik őket, mint a hipermarketek színes reklámújságait. Az utóbbi napokban két járási lap tervezett megszüntetésének híre is eljutott hozzám. Az egyik az érsekújvári Castrum Novum, a másik a Rimaszombati járás lapja, a Gömöri Hírlap – Gemerské Zvesty, amely a városi ellenzék szerint a szócső kategóriába tartozik, ráadásul drága is, ami indokként mindenképp hatásos a mai világban. A háttérpletykák viszont arról szólnak, hogy személyes konfliktus húzódik a javaslat mögött, a szlovák verzió főszerkesztője egy képviselő élettársa, és így akarják őt „megszívatni”. Tipikus kisvárosi történet, nem ragozom. Csak sajnálom, hogy emiatt nagy valószínűséggel eltűnik a regionális identitástudat, a helyi kultúra, a lokálpatriotizmus utolsó bástyája a nyomorgó Gömörben, ahol legalább a „szellemi jólét” elősegítésére illene áldozniuk az illetékeseknek.