Kiska és Beblavý után

Az egyik szerint a támogatók elfogadták a párt vezetésének érvelését és belátták, hogy nem volt más választás, mint belépni a harmadik Fico-kormányba, és ezért kitartanak a Híd mellett, miközben hosszabb távon főleg a kormányzásból adódó eredmények alapján fogják eldönteni, hogy maradnak-e. A másik értelmezés szerint főleg a szlovák nemzetiségű választók, de a magyarok egy része is nagyot csalódott, de egyelőre nincs hová menniük. Akik el akartak menni, már a választások előtt megtették-megtehették az SaS és az Egyszerű Emberek irányába, a maradóknak Sulík vagy Matovič nem elfogadható alternatíva. Azonban, ha megjelenne a politikai középen egy program- és értékalapú, EU-párti, hiteles egyéniségekből álló, mérsékelt, szakmailag felkészült párt, röviden egy új SDKÚ, de Dzurinda korrupciós praktikái nélkül, akkor megváltozhatna a helyzet.

Sokáig a példátlanul népszerű és sikeres Kiska elnökre tekintettek úgy, mint a szlovák középjobb lehetséges megváltójára, de ő lehűtötte a kedélyeket, egyértelművé téve, hogy nem akar aktívan bekapcsolódni a pártpolitikába. Itt lélegezhetett fel egy pár napra a Híd, amelynek (nem egyedül) komoly félnivalója lehetett volna, ha az elnök másképp dönt. De a megkönnyebbülés csak pár napig tarthatott, mert Kiska után (és valószínűleg az ő döntésétől nem függetlenül) a középen lévő vákuumért bejelentkezett Beblavý és Mihál. Az ő körülöttük kialakuló pártban benne van a potenciál, hogy az új SDKÚ legyen. Persze se nem tökéletesek, se nem tévedhetetlenek, és láttuk már sokszor, hogy a potenciált hogyan lehet elvesztegetni, szóval nincsenek sikerre ítélve, de komoly esélyük van. Ami egyébként nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Progresszív Szlovákia ne rúghatna labdába a balközépen.

Ha ezek az alternatívák elkezdenek működni, és vezetőik nem rontják el, akkor le lehet majd tesztelni, hogy a Híd stabil támogatottságának melyik verziója igaz.

Ha a második, akkor ennek jóval nagyobb hatása lehet a szlovákiai magyar politizálásra is, mint gondolnánk. Mert a szlovák támogatók többségének és a magyarok egy részének elvonulása egzisztenciális veszélyt jelenthet a Híd számára. Röviden, a „magyar–magyar” összefogás már mindkét félnek, és nemcsak az MKP-nak lehet létérdeke, egyébként ugrik a parlamenti képviselet. És itt kezdhet el érdekes lenni a helyzet, mert nagyon sokan, sok irányból bekavarhatnak.

Például Matovič, aki nagyon „szereti” Bugárt (a „szimpátia” kölcsönös), ezért megpróbálhatja bevinni listáján az MKP-t a parlamentbe. Mivel sokaknál nagy a Híd iránti ellenszenv, inkább Matovičot választhatják. Csakhogy ez azért finoman szólva sem rizikómentes manőver. A sor hosszan folytatható lenne, variációból van bőven, de biztos parlamenti helyet egyik sem garantál, sem a Hídnak, sem az MKP-nak.