Kisebbségi osztogatás

<p>Ismét kevesebb jut a magyar kultúra pályázati támogatására Szlovákiában. Kicsi a keretösszeg is, a magyaroknak szánt summa pedig tovább zsugorodott.&nbsp;</p>

Pedig eddig sem volt rózsás a helyzet. Az ebből a szempontból utolsó „boldog békeidőbelinek” nevezhető esztendőben, 2012-ben még 4,5 millió eurós keret állt a kisebbségi pályázók rendelkezésére (mert azt még a Híd által is alkotott Radičová-kormány dolgozta ki egy évvel korábban), ez 2013-ban (Ficóék alatt) már csökkent 250 ezer euróval, hogy aztán az idei évi költségvetésben ezen az egyébként is nevetségesen alacsony tételen spóroljanak. 370 ezer eurót. Ez a keretösszeg, amelyet a tucatnyi kisebbség meríthet. A magyarok pedig – annak ellenére, hogy a kisebbségeken belül több mint kétharmados többséggel bírnak – csak a keret alig több mint felére számíthattak. 2015-re hiába nő a pályázható összeg 50 ezer euróval, mivel a magyaroknak szánt keret 27 ezerrel zsugorodik, az arány is tovább csökken.  Ez az eset is mutatja, hogy rendszerszintű megoldásra van szükség, ugyanis a kormányzat kénye-kedve szerint változtathatja a végösszeget és a kisebbségek közötti elosztást is. Utóbbi nem mellékesen tökéletes eszköz a kisebbségi közösségek egymásra uszításának.  Így a folyamat az elejétől kezdve problematikus. A kormányhivatal annyit különít el a kisebbségi kultúrákra, amennyit jónak lát. A hivatal az egyes kisebbségek közötti elosztási arányt is úgy változtatja meg, ahogyan akarja.  Emellett pedig abba is jelentékeny beleszólása van, hogy melyik pályázó mennyit kapjon.  A megoldás nem egy magyar párt kormánytagsága, hanem a törvényi változtatás. Jogszabálynak kell garantálnia a pályázható keretösszegeket (pl. a nemzeti össztermék vagy a költségvetés százalékában), a döntési mechanizmusokat pedig az érintetteknek kell adni – hogy ne lehessen a kormányzat játékszere. Amíg a jelenlegi rezsimet nem váltja fel egy törvényi garanciákkal bíró, önkormányzati modell alapján működő rendszer, sok jóra nem számíthatunk: minden évben folyhat a szkanderezés és a panaszkodás. Kissé érthetetlen, hogy az összesen tízévnyi magyar kormánytagság alatt miért nem sikerült ebben a kérdésben megnyugtató megoldást találni. Merthogy az állami költségvetés egészét tekintve bagatell összegekről beszélünk csupán…  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?