Kis trakta a nemzeti oktatásról

Peter Plavčant politikusként eddig nem ismertük, sőt, tulajdonképpen sehogy. Egy hivatalnok az oktatási tárcánál. Nevét két botrány kapcsán ragozta kisebb intenzitással a sajtó: amikor a diákhitelalapnál végzett, nem fizetett funkciójáért 38 ezer eurós jutalmat vett fel; továbbá főosztályvezetőként úgy döntött felsőoktatási intézmények finanszírozásáról, hogy közben maga is több intézmény különböző testületében tag volt, ami minimum összeférhetetlenségnek tűnik. Ám hiába kerestük szorgosan az oktatási rendszer egészére vonatkozó elképzeléseit, korábbi nyilatkozatait, nem leltük, így várható tevékenységéről is nehéz jóslatokba bocsátkozni. Azt feltételezhetjük, hogy pártja választási programja lesz számára az irányadó. Érdekes módon abban semmilyen kifejezetten vad dologgal nem találkozhatunk. Még az első Fico-kormány idején, a párt által elpuskázott hazafiságra nevelés is csak a tanárbérek után kerül elő, utóbb pedig egyenesen azt írják, hogy „anyanyelven biztosítjuk az arányos nevelést és oktatást a kisebbségi diákoknak, miközben ezekben az iskolákban a szlovák nyelv tökéletes elsajátítására is hangsúly lesz helyezve“. Az SNS-hez képest már az is nagy szó, hogy nem azt írta: hétfőtől bezárjuk az összes magyar iskolát, bár az „arányos“ szó terminológiai szabadsága azért ébreszthet némi kételyt. Lehet, hogy Dankónak az az arányos, ha a magyart magyarul tanulják, s a többi tantárgyat szlovákul - ezt most nem tudhatjuk, még nem láttuk a kormányprogramot. 

Azt viszont tudjuk, hogy az SNS-es oktatási miniszterek még semmi jót nem hoztak a kisebbségeknek. Az Európai Parlament után a nemzetibe visszatérő Jaroslav Paška rövid miniszterkedését Vladimír Mečiar második kormányában tán könnyen feledhetjük, nem úgy Eva Slavkovská áldásosnak egyáltalán nem mondható tevékenységét. Ő vezette be az egynyelvű bizonyítványokat, és folyamatosan az alternatív oktatás rémét lebegtette a kisebbségi oktatási rendszer felett, melynek bevezetésére ugyan nem került sor, de a szándék megvolt. Ján Mikolajról még eleven emlékeink lehetnek, ha más miatt nem, hát azért, mert szlovák földrajzi neveket íratott a magyar tankönyvekbe. 
Emellett folyamatosan a szlovákórák számának növelésével riogatott, az Állami Tanfelügyeletet „rendfenntartó erőként“ használta a magyar iskolákkal szemben. Ő volt az az oktatási miniszter, aki amiatt kárhoztatta a magyar diákokat, hogy magyarul gondolkodnak. Ő sorvasztotta el az oktatási tárca kisebbségi osztályát. És Robert Fico közbelépése kellett hozzá, hogy a szlovák himnusz csak a tanévnyitón és tanévzárón szóljon, ne minden hétfőn reggel, ahogy azt a nemzetiek szerették volna. 

Ez a közös múlt jóindulattal sem nevezhető a fényes jövő zálogának, de természetesen legyen Plavčan az, aki minden tapasztalatunkat felülírja az SNS-es oktatási miniszterekkel. Arról nem mi tehetünk, hogy rossz tapasztalataink vannak velük.