Kis kocsmai transz

Az utasok fel-le szállnak, a család hazafurikázza őket, zajlik a privát transzfer. Az állomásépület ugyanis zárva. Egy utas legyen úton, ne várakozzon! Novemberi kora este, havas eső. Még egy eresz sincs, amely alá behúzódhatnék. De a kocsma bezzeg hangos! Ami jelen esetben egy közeli tákolmányban üzemelő csehó, három asztallal. Az egyiknél kártyaparti, a másiknál egy magányosan hőbörgő részeg – mintha Krasznahorkai és Borbély Szilárd alakjai léptek volna egyszerre színre. A középső asztalt nevezem ki alkalmi váróteremnek: No, jó, akkor én leszek itt az urgai fogoly. Rágyújtani nem érdemes. Olvasni se. Inkább a hely poézisét ízlelgetem. A kártyások reccsenős-roppanós beszólásait jegyzetelem, valamire jó lesz. Hirtelen két kéz ragadja meg hátulról a vállamat, s a Nincstelenekből materializálódott robusztus alak egyenesen a nyakamba liheg. „Hoppá!”, fut ki a számon, pedig ismerem a köpködők etikettjét, tudom, hogy ilyenkor nem érdemes reagálni. A másodszori ráncigálásra is csak „Ejnye!” a válaszom, a harmadik bődülős-fröcsögős nyakcsóknál viszont már szúrósan nézek a szemébe: „Nono!” Valuskáék pedig közben lapjaik közé meredve egymás közt tereferélnek arról, akit ignorálnak: Mé ilyen szomorú a hölgy? Nem szomorú, olvas. Há, mondom, hogy szomorú. És mé nem iszik semmit? Há, teát iszik. Há, azé mondom, hogy nem iszik… Kocsmárosné, aranyvirág egy papírlapot csúsztat elém, a kikosarazott Nincstelen úr üzenetét: egy számlakivonat, névvel, címmel, összeggel (700 euró). Majd megfontolom, súgom oda nőtársamnak, de mire visszacsoszog a pulthoz, már kiáltok is: Egy Fernetet, lesszíves! Megbolydul a két asztal, egy emberként felkarolnak (sajnos fizikailag is). – Jaj, hát a hölgy nem szomorú, csak magányos. B…a meg, hogy lehet egy ilyen k..va jó nő ilyenkor egyedül? – Hát ezt kérdeném én is, de kitől? A Szlovák Állami Vasutaktól? A RegioJettől? Az önkormányzattól? A római pápától? Ha egyszer jár az a … vonat, miért van az a … állomás berácsozva? És miért nincs itt egy … váró se? (öncenzúra) Miért nektek kell engem pátyolgatnotok, a kurta életbe is! Feleletet egyik sem ad. De legalább sikerül a szókincsemet felturbóznom, még mielőtt a családi forródróton riasztott fuvar megérkezne értem, hogy kimenekítsen ebből a transzból.Hizsnyai Tóth Ildikó