Jópofáskodva most azzal is indíthatnám e glosszácskát: Hunok Párizsban. Merthogy Párkányban gyakran panaszkodnak az ötletszerűen parkoló, szabálytalanul közlekedő, elsősorban túloldali autósokra, ők viszont sűrűn átkozzák a városközpont zsúfoltságát, a bírságoló rendőrök arroganciáját.
Kinőttük a várost
Bár az új parkolási rend bevezetése óta az illetékesek szerint némi javulás állt be, azzal mindenki egyetért: átfogó megoldás kell, nem lehet folyamatosan rögtönözve kordában tartani a felduzzadt közlekedést. Ugyanakkor azt is hozzáteszik: szerintük parkoló már most is van elég, a járművezetők hozzáállásával, a szabályok be nem tartásával van gond. Merthogy mindenki a centrumban akar parkolni, lehetőleg ingyen, a fizetett parkolók ugyanis – mily fura – sosem zsúfoltak. A Vadas fürdőben nemrég egy újabb, ideiglenes parkolót alakítottak ki, ősszel pedig tovább bővítik a területet. A város parkolóórákat készül vásárolni, s a korzó felújításával szintén létesülnének újabb helyek. Ám azért ez sem megy majd simán: egyrészt néhány útszakasz esetében a város és az állami útkezelőség közt még mindig nem végleges a tulajdoncsere, másrészt pedig a korzó felújítása is csúszik. Sokak tartanak attól is: a Szent István és a Tűzoltó utca még akkor sem fogja bírni a terhelést, ha ezeken a szakaszokon egyirányúsítanák a forgalmat. Csak nehogy akkor derüljön ez majd ki, amikor már felújítják a korzót. Egy biztos: strandidényben duplájára nő Párkány lélekszáma, volt hétvége, amikor több mint tizenkétezer ember fordult meg – csak a fürdőben. Mindenki óhaja, hogy kulturált, kellemes környezetben éljen, mozogjon, parkoljon, ne egy idegbajos káoszban. Ideje felkötni a gatyát, s megszüntetni a jelenlegi állapotokat, hosszú távon is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.