Kilépni? De hova?

Ha ugyanis a többség úgy szavazott volna, hogy maradjon együtt az ország, semmi sem hiányzott volna a boldogsághoz, csak azok a politikusok, akik hajlandók lettek volna ezt megvalósítani és megegyezni a közös állami berendezkedés formájáról. Most körülbelül egymillióval több brit szavazott a távozásra, mint a maradásra. Viszont nincs, aki megvalósítsa ezt a döntést. A The Economist brit hetilap tekintélyes publicistája, Edwars Lucas mutatott rá, hogy valamennyi komoly brit pártban többségben vannak a maradáspárti politikusok. Azoknak pedig, akik a kilépés mellett kardoskodtak, merőben eltér a véleményük arról, hogy most milyen viszonyrendszert kellene kiépíteni az EU-val. Még ha a konzervatívok gyorsan le is cserélnék David Cameron miniszterelnököt, a párt új elnökének nincs és nem is lenne felhatalmazása a teljes párttagságtól még arra sem, hogy tárgyalni kezdjen az unióval, nemhogy arra, hogy konkrét terveket dolgozzon ki az ezernyi szerződés módosítására. A tájékozatlan brit választók körülbelül úgy képzelték el a brexitet, mint mifelénk Boris Kollár. Hogy a kilépéssel „tulajdonképpen semmi nem változik, csak nagyobb szabadságot kapnak a britek, és a tompaagyú brüsszeli hivatalnokok nem beszélnek bele, hogy mennyire legyen görbe az uborka vagy a banán”. A britek gyorsan kijózanodtak, és a saját bőrükön tapasztalják, hogy nem is tudták, mire szavaztak. Sokkal, de sokkal fontosabb dolgokról döntöttek, de ezekről persze a primitív Európa-ellenes mítoszgyártók nem mondtak nekik egy szót se. Nem lehet kizárni azt sem, hogy a kormányzó konzervatív pártban akkora lesz a feszültség, hogy az egyetlen kiút az előrehozott választások kiírása lesz. És ha azt a Munkáspárt és a Skót Nemzeti Párt nyeri, aligha valósítja meg a konzervatívok kilépési „programját”, hiszen e két párt választóinak döntő többsége a maradásra szavazott. Egyszóval, aki azt hitte, hogy a brexitszavazás után minden pofonegyszerű lesz, azt most beleszalad jó néhány jókora pofonba. A hazai vitaműsorokban is elhangzott már mindenféle a brexitről, Robert Fico kormányfő például arra a határozott álláspontra jutott, hogy ez a britek válasza a rossz uniós politikára. Nyugodtan áltathatjuk magunkat ezzel, de ettől még tény marad, hogy a britek nagy része arra a „rossz uniós politikára” mondott nemet, amely milliónyi kelet-európai gazdasági migráns letelepedését tette lehetővé a szigetországban. Ha a szavazás után valaminek örült a brexit népe, akkor az az a vízió, hogy hamarosan hazazsuppolják a sok lengyelt, csehet, magyart, szlovákot meg a többi kelet-európait. Ugyanis az EU elsősorban azért „rossz” az ő szemükben, mert a tagországok számára a személyek szabad mozgását is garantálja. Fico azt is kijelentette, „más országoktól eltérően mi az Európai Unió nélkül képtelenek vagyunk a túlélésre”. Rejtély, hogy ha ezzel tisztában van, akkor miért nem viselkedik ennek megfelelően. A szerző a Trend hetilap kommentátora