Kié a szabadság?

Éppen megválasztották Magyarországon az év halának a bodorkát, amikor Bandika és Ervin megtudták, hogy megint drágul a gáz. Mínusz négy fok volt, szélcsend, és napsütés. A Homályos tekintetű homárhoz címzett külvárosi kiskocsmában ültek, és arról beszélgettek, jelent-e valamit manapság a szó, hogy szabadság. Régebben így volt – kezdte Bandika, és felemlegette, hogy egykor egyesek sok mindenre hajlandók voltak ennek a szónak a hallatán. Akkor valószínűleg még jelenthetett valamit. De teszem azt most ön, itt velem szemben, mire lenne képes a szabadságért? Ervin lapátkezeibe temette arcát, szomorúan állapítva meg, hogy esélye sincs szabadságra menni, hiszen munkanélküli. Azoknak pedig az efféle extrák nem járnak. Bandika, kihasználva a keletkezett időrést, elővett pufajkája belső zsebéből egy pisztáciazöld könyvecskét, melynek az volt a borítójára írva, hogy „Bölcs mondások”. Emil Ciorantól idézett, a Nagyszeben mellett született francia filozófustól, méghozzá azt, hogy „...minden meggyőződés a szabadság akadálya”. Ekkor mondta be a rádió, hogy Kaszim- Zsomart Tokajev kazah elnök televíziós beszédében tájékoztatta a lakosságot, hogy a rendfenntartó katonák bárkire lőhetnek az utcán, mert parancsba kapták. Ami pedig zajlik, egy terrorellenes művelet, ha valaki nem tudná. Megnyugtató, hogy vannak még országok, ahol az államfő újévi beszéde gyakorlati jelentőséggel bíró információkat is tartalmaz, kortyolt a Becherovkájába Bandika. Ervin kerülte a gyógynövényízű szeszeket, úgyhogy mentalikőrt ivott sörrel. Könnyeit törölgetve Cioran mondatához kanyarodott vissza, és bevallotta, hogy egyetért az 1995-ben elhunyt gondolkodóval. Mindig is úgy éreztem, hogy minél kevesebbet tudok valamiről, annál szabadabb vagyok. Az információ ugyanis teher, meg kockázat, meg felelősség. Bandika felemelte fáradt mutatóujját, és figyelmeztette asztaltársát, hogy ne keverje össze a szabadságot a hülyeséggel. Ekkor mondta be a rádió, hogy az oroszok is Kazahsztánban vannak már, a kazah elnök ugyanis attól félt, hogy a katonái átállnak a megdrágult LPG miatt tüntető tömeghez. Tartanak tehát egy gyors terrorelhárítást, mielőtt forradalmasítaná a helyzetet valaki – helyezte a ráfolyt sörtől fodros alátétre a korsóját Ervin. Bandika cigarettát vett elő, és az asztallaphoz ütögette a szűrőt, hogy a dohány a papírban jobban összetömörödjön. Remélem, most nem az jön, hogy ötven évig azon vitatkoznak majd, melyik volt a forradalom, és melyik az ellenforradalom. Vagy hogy melyik volt a terror, és melyik a terrorelhárítás. Hát igen, attól függ, honnan nézzük, a terror felől-e, vagy az elhárítás felől – nyújtott egy lángoló gyufaszálat az asztal másik végéről Ervin, majd hozzátette, hogy „szerintem a kazakok megoldják”. Át is nyergeltek a lóhúsból készült ételek témájára, a lóhús ugyanis a kazakoknál nemzeti étel. Ekkor mondta be a rádió, hogy „Napfény járja át a szívem újra, csak egy szál bikinit hoztam el az útra. Újra érzem a balatoni lázat, Budapest várhat, míg vége van a nyárnak”. Bandika gyorsan elnyomta a csikket, Ervin kihörpintette a sört, majd elindultak hazafelé a hóban.

A szerző a Vasárnap munkatársa