Kicsit buta

<p>Egyre többször hangzik el egyre több szakterület tudósainak szájából, hogy a világot egyre inkább a káosz uralja, a vesztünkbe rohanunk, és ha nem következik be egy konzervatív érték- és szemléletváltás, akkor csomagolhat az emberiség. Persze nem kötelező ezzel egyetérteni, de hogy van valamiféle káosz, azt talán értékorientációtól függetlenül érzékeljük.</p>

Egy színes külföldi női magazinban, amely tele van szebbnél szebbre retusált, csaknem félmeztelen nővel – talán azért, hogy a férfiak se dobják el maguktól, mint tüzes vasat, a lapot? –, interjút közölnek egy harmincas képzőművésznővel, aki húszas évei elején elhatározta, hogy művész lesz, ezért hozzáment egy nála negyven évvel idősebb férfihoz, aki abban a művészeti ágban, amelyet a lány meg akart hódítani, már elismert volt. Kisvártatva ő is művész lett, igaz, nem annyira elismert, mint a férje, de elismertebb, mintha a szomszéd farmerhoz ment volna feleségül. Bekerülve a megfelelő közegbe megismerkedett egy másik művésszel, aki nem olyan elismert, mint a férje, de lényegesen fiatalabb. Azóta van egy hároméves kislányuk. Hogyan reagált arra a férjed, hogy van egy szerelmed, kérdezte az újságíró. Ó, hát az elején kicsit dühösek voltak egymásra, de ma már imádják egymást, és a kicsit majd’ megzabálják. Csak az fáj, panaszolta a nő, hogy a környezetemben élők rágalmaznak. Azt mondják, hogy két férjem van, és mindkettőt csak kihasználom, mikor ez egyáltalán nem igaz. Egyszerűen az van, mondja, hogy ő emancipált nő, akinek van önbizalma, Az egyik férfi a munkájában segíti, a másik gyönyörű lakást vett neki. Az egyik férfit, a férjét, szereti, a másikkal él. Olyanok ők, mint egy család. Boldog család.

Ha ő mondja, biztos így van, gondolom, s kicsit irigykedek, merthogy én is szeretnék egy gyönyörű lakást. Talán nem vagyok elég emancipált?

Két oldallal arrébb mit olvasok? Attól a nőtől, akinek túl nagy az önbizalma (emancipált?), menekülnek a férfiak. Mit tegyél, ha ilyen vagy? A következőket: bár egyszerűen szuper vagy, előléptettek, fizetésemelést kaptál, a negyedik nyelvet tanulod, véradó vagy, a férfinak nem kell mindezt tudnia, nem tesz jót az önbizalmának. Bár ő nem egy szupermen, naponta többször úgy dicsérd, mintha az lenne. Ha valamit jobban tudsz, mint ő, tartsd meg magadnak, ne mutasd meg, milyen okos vagy, az a jó, ha kicsit butának lát.

Ennyi. Ezek után nem csodálnám, ha kellene egy másik férfi, akivel a nő önmaga lehet. De melyik veszi neki a gyönyörű lakást?

Igen, tudom, kedves olvasó, ez nem politika, nem választások, nem gorilla. Nem komoly téma. (Biztos?) Nőknek való téma. (Biztos?)

Csakhogy minden káosz a fejekben kezdődik. S nemcsak a női fejekben. Ez biztos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?