Ki lőtt először?

<div>Vannak itt Star Wars-rajongók? Rigó Konrád és Berényi József legutóbbi csörtéje ugyanis nagyon emlékeztet a kultikus űropera egyik legvitatottabb jelenetére.&nbsp;</div>

Gondolom, a rajongók emlékeznek az eredeti trilógia első részének azon jelenetére, mikor Han Solo, a csempész, akinek vérdíjat tűztek ki a fejére, egy kantinban összefut Greedóval, Jabba fejvadászával, és végül lelövi, miután mindketten fegyvert rántanak. A rajongók között máig zajlik a késhegyre menő vita erről. Nem az eredményről, mert Han pontos volt, Greedo pedig mellélőtt és otthagyta a fogát. A vita tárgya az, ki lőtt először, Han, vagy Greedo – olyannyira, hogy a legenda szerint még jogászok is vizsgálták a sci-fi-lövöldözést. S bár George Lucas, a rendező tisztázta, hogy Greedo húzta meg először a ravaszt, az nem csillapította, inkább újra felszította a vita tüzét. A Star Wars 2017-es, Nagyszombat megyei kiadásában első látásra úgy tűnik, Berényi Józsefre (MKP) esett Han Solo szerepe, Greedót pedig Rigó Konrád (Híd) személyesíti meg. Ebben a párharcban a napokban dördült el az első hangos lövés. Greedo Konrád nem kispályásan kezdte Berényi Han levadászását, a Téma című narancssárga lézerfegyverrel... khm, kiadvánnyal – melyből jutott rengeteg csallóközi postaládába, helyenként kettő is – alaposan megsorozta ellenfelét. S ebből a csörtéből a kampányok ősi tapasztalatai szerint ő fog jobban kijönni, még ha a lap meglehetősen kétes eszközökkel operál is. Mert ő ütött először, és kétszer ad, aki gyorsan ad – az emberek erre fognak emlékezni, nem Berényi visszavágására.  Mondjuk ki: a legkevésbé sem elegáns, ahogy Rigó eljárt. Pontos számokat a Téma nem nagyon közölt, ellenben azt nagyon fontosnak tartotta, hogy Berényit a címlapon ábrázolja Vladimír Mečiarral – ezt nem nagyon lehet nem lejárató kampányként értelmezni. Ez annak fényében is visszás, hogy az emberek titkon reménykedtek, ha nem is borul egymás nyakába a Híd és az MKP, azért létezik még úriemberség a világon, és most talán otthon hagyják a szennyesvödröket. Emellett úgy tűnik, a Rigóék által közölt adatok sem ülnek makulátlanul, már ha maradéktalanul hitelt adunk Berényi cáfolatának és a számoknak, melyeket a sajtóval közölt.  Másrészt viszont meg kell jegyezni: Berényi védekezése azért lesz hatástalanabb, mert ő sem számolta fel azt a rossz gyakorlatot, hogy az embereknek nem sok fogalmuk van arról, mi zajlik megyei szinten, mit tettek értük a politikusok – egyszerűen azért, mert nem igazán érzik, hogy akkor most kolbászból lett a kerítés, vagy rosszabb lett az élet a megyei vezetés tevékenysége által. Ez nagy teret ad a sumákolásra. A jónép továbbra sem ismeri a kompetenciákat, nem tudja, mi többet tehetne a megye, hol lehetne aktívabb. S Rigóék felvetései ezért tűnhetnek legitimnek a szemükben – ha elhiszik, hát ezért hiszik el, ez pedig a jelenlegi vezetés sara.  És jöjjön a csavar a végére: Rigó Konrád váltig állítja, hogy ebben a történetben ő Han Solo, és nem Greedo. És hogy Berényi, illetve az MKP lőtt először. Utóbbiban pedig lehet némi igazság: bár az MKP-s politikusok többsége némileg visszafogta magát, és Berényitől ezidáig nem láttunk direkt támadást Rigó ellen, az, amit az MKP-közeli média olykor művelt az elmúlt években a hidas politikusok ellen, mindenki idegeit megviselné, és semmivel sem jobb, mint a Téma névtelen irományai.  RIGÓ KONRÁD SZERINT NEM ŐK KEZDTÉK Mindebből azonban az emberek – akár Star Wars-rajongók, akár nem – csak annyit érzékelnek, hogy megint elindult a tolongás és könyöklés a szavazatokért, a sárdobálás, az árokásás. S innentől kezdve tulajdonképpen mindegy is, ki kezdte és ki folytatta, mert senkit sem érdekel, és a végeredmény szempontjából sem releváns. Az egész cirkusz eredménye az lesz, hogy a jónép megint nem megy el szavazni.  S ha így lesz, azt megérdemli Han Solo és Greedo is, bárki legyen is az.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?