KGBéla utat mutat

Szvetlánáról a lap kiderítette, hogy szovjet állampolgárként is szabadon utazhatott bárhová, és ha úgy látta szükségesnek, időnként férjhez ment, anélkül, hogy erről vagy egyéb futári teendőiről a most mélyen megdöbbent Bélát külön értesítette volna. A lap azt a következtetést vonta le mindebből, hogy "2005-ben, két évvel azután, hogy Kovács Béla és felesége hazatért Oroszországból, a Jobbikba beépült az orosz titkosszolgálat." Abba a pártba, amely a legnyíltabban képviselte Moszkva érdekeit. Idáig.

Mára azonban kiderült, hogy létezik olyan párt Magyarországon, amelyhez képest a Jobbik idológiailag és érdekképviseltileg fényévekre van Moszkvától, pedig Eurázsia-barát hungaristáink – amerikai fajvédők meghívására – még Dugin főideológussal is együtt fognak konferenciázni hamarosan Budapesten. A Fideszről van szó, amely, ha elkerülte volna az olvasó figyelmét, jelenleg és még húsz évig erős kormánypárt Magyarországon. Az illiberális (erős understatement) magyar miniszterelnököt olyannyira szoros barátság fűzi példaképéhez, a szintén illiberális (nagyon erős understatement) orosz elnökhöz, hogy az még eddigi budapesti nagykövetét is leváltotta, csak hogy jobban odafigyelhessen ránk: az új nagykövet ráadásul ugyanabban a nemzetbiztonságilag, khm, kiemelt helynek számító elit főiskolában, a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végzett anno, ahol Kovács Béla is.

Fogalmunk sincs arról, milyen mélyen ágyazhatta be magát a KGB utódszervezete a mai magyar állampártba, de azt azért már most megállapíthatjuk, hogy nagyon hülye lenne, ha megelégedne egy internáci kapcsolataival folyamatosan büszkélkedő magyar szélsőjobbos párt (pro)aktív támogatásával. Teljesen egyértelmű, hogy számos, látszólag érdektelen eseményt ők irányítanak (ilyen volt például a közelmúltban az állítólag Ukrajnának szállított magyar T-72-es tankok ügye, amelyet egy oroszbarát magyar náci oldal tett közzé, és amelyre Moszkva kényelmesen hivatkozhatott, Budapest pedig megcáfolt), és világosan látszik, milyen közép-európai törésvonalakat igyekeznek kiaknázni, milyen érdekek képviselete felé szeretnének mozdítani némely EU-tagállamot, pl. a szankciók ügyében. Elég szomorú látni, mennyire készséges partnerre leltek mindehhez Orbán Viktor Magyarországában – akár benne van a Kreml titkosszolgálata, akár nincs.

Mert racionálisan nézve mire véljük a nyíltan deklarált, minket Európában izoláló Moszkva-barátságot? Hogy történhet meg az, hogy a magyar miniszterelnök hivatalosan is feladja az elvi alapokon nyugvó külpolitika követését, hogy helyette mindent a Szent Külgazdaságnak rendeljen alá? Mit gondoljunk arról, hogy a szlovákokat és a cseheket leszámítva a leghangosabban mi álltunk ki az oroszokkal szembeni szankciók ellen, ráadásul uniós tagként? Hogy lehetséges az, hogy három nappal a Gazprom-vezér Orbánnal való találkozója után Budapest szépen elzárja a gázcsapokat Ukrajna felé? Milyen arcátlan üzenetet közvetít az, hogy az orosz-ukrán háború közepén bezárjuk tallinni nagykövetségünket, miközben nyitunk egy újat Ecuadorban (!), ahol semmilyen nemzeti érdekünk nincs?

Hogy milyen irányt követ Nagy Példaképünk, látszik a területi agresszión, Európa folyamatos ukrán- és energiaügyi megzsarolásán, az ellenzék folyamatos üldözésén, a civil társadalom „nyugati ügynökké” nyilvánításán, és azon az apróságon, hogy Putyin nem másról, mint a tömeggyilkos Dzerzsinszkijről nevezte el az orosz belügy fegyveres alakulatát.

KGB a Jobbikban? Kit érdekel? Ilyen ellenségek mellett már nincs is szükségünk barátra.

A szerző a hvg.hu publicistája, a Kapitalizmus blog szerkesztője