Kétkukacú franciák

A francia olyan gazdag nyelv, hogy mostantól két neve is lesz a számítástechnikai kukacnak, amely mára az internet világjelképe lett. A két kukacból azonban csak az egyik kap hivatalos "rangot", azt viszont egyenesen állami rendeletben.

A francia olyan gazdag nyelv, hogy mostantól két neve is lesz a számítástechnikai kukacnak, amely mára az internet világjelképe lett. A két kukacból azonban csak az egyik kap hivatalos "rangot", azt viszont egyenesen állami rendeletben.

A franciában eddig arobase-nak (ejtsd: árobáz) hívták az elektronikus levelezésben gyakran használt kukacot, az állami nyelvhelyességi bizottság azonban - amelynek feladata egyebek között, hogy a számítástechnikai szaknyelvben megvédje a franciát az angol térhódításától - úgy döntött, hogy a jel neve mostantól csakis arrobe (ejtsd: árob) lehet.

A gond az, hogy az arobase már nagyon megszokottá vált, és a legtöbb francia nem ismeri az arroba spanyol súlymértéket, amelyből a bizottság az új elnevezést alkotta.

Ugyanabban a rendeletben, amelyben a kukacról rendelkeznek, a bizottság előírja, hogy a weboldal vagy webhely neve mostantól nem lehet "le site web", csak "le site" (ejtsd: lö szit).

Lehet, hogy ezek a kukacos kukacoskodásnek nem lesz meg a foganatja, és a rendeleti "példány" nem gyökeresedik meg a francia nyelvben. Mindazonáltal a világ talán egyik legbefolyásosabb nyelvhelyességi bizottsága, a francia korábban eredményesen írta elő, hogy a számítógépre az angol computer szó helyett az ordinateur, a szoftver helyett a logiciel vagy a számítástechnika tudományára az angol computer science helyett az informatique szót használják Franciaországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?