Vélemény

Két szűk év

Két szűk esztendő vár a szlovák lakosságra a Szlovák Nemzeti Bank legfrissebb gazdasági előrejelzése szerint.
author
Dudás Tamás

2022. június 29. 07:30

pénz euró
- Fotók: Tóth Attila

Röviden úgy foglalhatjuk össze a helyzetet, hogy ebben és a jövő évben a gazdasági növekedés alacsonyabb lesz a vártnál, az infláció viszont magasabb és makacsul kitartóbb. A vállalati szférára és a fogyasztókra egyaránt nehezebb hónapok várnak, és a gazdaságban uralkodó pesszimizmus a lakossági fogyasztást és a vállalati befektetéseket egyaránt korlátozza majd.

Nem mondhatjuk, hogy a Szlovák Nemzeti Bank pesszimista előrejelzése a derült égből érkezett volna. Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban, az az elmúlt hónapokban világosan érzékelhette, hogyan fordult a globális koronavírus-járvány lecsengése utáni globális gazdasági optimizmus pesszimizmusba. Abban a pillanatban, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, nagyfokú bizonytalanság költözött be a világgazdaságba, és ennek hatásait a leghamarabb az olyan kis, nyitott gazdaságok érzik meg, mint Szlovákia. Ebben a pillanatban a gazdasági helyzet még korántsem annyira rossz, mint a 2008-as globális gazdasági válság idején, de Szlovákia GDP-növekedése idén még a legideálisabb forgatókönyvek szerint sem éri el a 2 százalékot.

Azt azonban a központi bank elemzői is elismerik, hogy az egyre gyorsuló infláció őket is meglepte. Az orosz–ukrán háború következtében az energiahordozók és az alapvető mezőgazdasági termények világpiaci ára szárnyal, és ez a két tétel nagy szerepet játszik a két számjegyű fogyasztói inflációban. Elég arra gondolni, hogy a földgáz fogyasztói ára a jövő évben minimum 34 százalékkal növekszik, és akkor még nem beszéltünk az üzemanyagárakról, melyek a töltőállomásokon vészesen közelednek a kéteurós pszichológiai határ felé. Sajnos nincs mágikus inflációcsökkentő varázspálca, amíg az orosz–ukrán háború folytatódik, nehéz elképzelni, hogy a világpiaci árak csökkennének. Ha Oroszország az ősz közeledtével tovább csökkenti az Európába szállított földgáz mennyiségét, a földgáz világpiaci ára sosem látott magasságokba emelkedhet.

Az általános pesszimizmusban azonban vannak jó hírek is. A munkaerőpiac a gyengébb gazdasági növekedés ellenére is robusztus marad, és a vállalkozói szféra elbocsátások helyett inkább munkaerőhiánnyal fog küszködni. Ez a trend már ma is érzékelhető, és nemcsak az ország nyugati részében, hanem a magasabb munkanélküliségű régiókban is. Ennek következtében a nominálbérek gyorsabban fognak növekedni, amire a magas infláció tükrében nagy szükség van. Számolni kell azonban azzal, hogy a reálbérek ebben és a következő évben ennek ellenére csökkenni fognak, amire az elmúlt évtizedben nem nagyon volt példa.

A világgazdaság alakulását áttekintve jól látható, hogy a szlovák gazdaság alapvetően most is ennek további alakulásától függ. Ha Oroszország leállítja az Európába irányuló földgázszállítást, jó esély van arra, hogy a német gazdaság recesszióba kerül, ami tovább rontaná a szlovák gazdaság kilátásait. Is. A szlovák kormány a külső forrásokból táplálkozó infláció ellen nem sokat tud tenni, ezért a fő feladata annak bebiztosítása, hogy a szlovák lakosság a lehető legjobban átvészelje a szűk éveket. Sokszor elhangzott már, hogy elsődlegesen a szociálisan veszélyeztetett társadalmi csoportok célzott segítségére lenne szükség, az eddig elfogadott pénzügyi segítség azonban inkább általánosnak, mint célzottnak tekinthető. Nagyon fontos lesz a rendelkezésre álló uniós források effektív felhasználása is, mert a gyengébb vállalati befektetéseket éppen ezeknek kell majd megtámogatniuk. Félő azonban, hogy az ismétlődő viták által paralizált kormánykoalíció nem lesz képes a gyors gazdaságpolitikai döntésekre éppen akkor, amikor ezekre a legnagyobb szükség volna.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koaliciokisebbsegikormany

Még el sem kezdődtek a tárgyalások, de már búcsúznak a koalíciótól

Igor Matovič

Az OĽaNO határozott: Ha törik, ha szakad, Matovič marad a pénzügyminiszter

érettségi

Több iskola is jogszabályt sértett az idei írásbeli érettségik során

Ľubomír Daňko

Egy hónapon belül lezárulhat a nyomozás az Alkony-ügyben

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó
Frissítve

Vizes Eb – A férfi 4x200 méteres gyorsváltóé a 100. magyar arany, harmadik lett a női váltó

d

KVÍZ: Kripka, sztornó... Te jól ismered a következő szavakat?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.