Keresd a tanulságot

Igen, vannak alapelvek, korlátok, amelyek nem képezik vita tárgyát. Az emberi élet védendő, nincs kétség, mégis nehéz társadalmi konszenzust teremteni az abortusz kérdésében. Sőt, a halálbüntetés sem történelem néhány önmagát demokratikusnak megfogalmazó államban sem.

A szólás és véleménynyilvánítás szabadsága még az előző elvnél is tágabb értelmezéseket él meg. Szabad-e nyilvánosan arról beszélni, hogy valaki nem kedveli mondjuk a zsidókat? Meddig ér a szólás szabadsága és hol kezdődik a sértés, izgatás, a méltóság sárba tiprása vagy egyéb, a társadalom számára bizonyíthatóan káros cselekmény? Abban biztosak lehetünk, hogy ha egy jogalkotó és alkotmányozó testületben valaki a kormány tagjainak származását feszegeti, az már önmagában kártékony cselekedet, hiszen az elitek a leendő társadalmi magatartások példái, mintái, eszerint kell viselkedniök. E sorok írója távol tartotta magát attól, hogy a magyarországi folyamatokat értékelje – nem érezvén erre semmilyen legitimitást. Csakhogy az egyszerű zsidózás a Magyar Országgyűlésben elérte azt az érzékeny felületet is, amelyben viszont éppen itt, e hasábokon foglalt állást. Született Magyarországon egy állampolgársági törvény, amely, legalábbis Szlovákiában, kiverte a biztosítékot. Majd született egy ellentörvény, amely – ugyancsak Szlovákiában – kiverte a biztosítékot, hiszen olyan szlovák állampolgárokat is megfosztott állampolgárságuktól (emberjogi alapelvekkel ellentétben), akiknek az égvilágon semmi közük nem volt a magyar törvényhez. Meg olyanokat is, akiknek igen, s őket is az emberjogi alapelvekkel ellentétben. Most meg egy zsidózó honatya jelenti be az inkriminált állampolgársági törvényt anno jóváhagyó magyar törvényhozásban, hogy a kettős állampolgárok nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek. E lapban nagyon mérgesen kommentáltuk a tényt, hogy a szlovákiai magyarok esetleges magyar állampolgársági kérvénye a magyarságot en bloc nemzetbiztonsági kockázatnak állította be – az akkori kabinet értelmezése szerint. Most meg Pesten? Persze, most azt is mondhatná valaki, nem Boldoghy Olivérre gondoltunk. Sejtettük. Hogy miként állítja be egy honatya a saját kicsi lelkében a nemzetbiztonsági kockázatot, legyen az ő dolga, de honatyaként kimondta, s úgy járt vele, mint az ellentörvénnyel Robert Fico első kormánya – azok kapták a legnagyobb pofont, akiknek a kormányzat még dorgálást sem akart adni. Egy honatyának meg kell gondolnia, mit mond. Mert ha Boldoghy és társai Szlovákiában azt érzik, hogy sérültek a jogaik, most akár meg is sértődhetnek, hogy ők, akik a magyarsághoz tartozásukat egy állampolgársági kérvénnyel is meg akarták erősíteni éppen Budapest felszólítására, most ugyanott holmi kockázati tényezővé váljanak. Nem lehet a levegőbe beszélni. Forró szívvel sem. Hittel és szeretettel sem. Gyűlölettel sem. Sehogyan sem. Nem tudni, hol a pontos határ, hol csordogál a Rubicon, de azt most valaki igenis átlépte. Nemzeti gerjedelmében nem vette észre, hogy hőn szeretett magyarjait sértegeti vérig. Kezet foghatnak a második és negyedik szlovák nyelvtörvény alkotóival – ők a szlovákokat sértették vérig. Tanulság van. Tessék észrevenni.