Kedves kommentelők!

vélemény

Nem a szólásszabadság része, hogy az Új Szó honlapját, tehát az újság (internetes) felületét mocskolódással, sértegetéssel árasszátok el – tisztelet a kivételnek.

 

Nem az a baj a honlapra hozzászólásokat írók jelentős részével, hogy nem tetszenek nekik a cikkek, s ezért kritizálnak, vitába szállnak szerzőikkel. A baj az, hogy sokan egyáltalán nem vitatkoznak, nem érvelnek, hanem sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik a szerzőket (meg egymást), nem nézeteiket kritizálják, hanem személyükben támadják őket, megkérdőjelezik jó szándékukat, alkalmasságukat, rágalmaznak, bértollnokoknak titulálják őket. Röviden: karaktergyilkolnak. Jórészt akkor, ha valamelyik szerző kritizálni meri Orbán Viktor és kormánya politikáját, illetve az MKP-t.

Nem, többnyire nem olvasom el az internetes kommenteket, mert jórészt időpocsékolás, és elhihetik, nem kellemes dolog, ha az embert olyan jelzőkkel díszítik, mint ostoba, elfuserált, a nép/nemzet ellensége, gonosz, képzetlen, hazug, áruló, segghülye, brindzazabáló tótbérenc… – hadd ne folytassam, voltak még cifrábbak is, végképp nem ide valók. Néha beleolvasok és lelkileg megvisel, akkor is, ha páran meg is védenek (köszönet érte), és már rég megtanultam felülemelkedni rajta (a fenyegető levelekkel, mocskolódó Facebook-üzenetekkel együtt). Akkor mégis miért kell foglalkozni ezzel a kérdéssel?

Mert a hozzászólások az Új Szó felületén, az újság internetes honlapján jelennek meg, így részévé válnak a tartalomnak. Olyan ez, mintha a nyomtatott verzióban a cikkek alatt virítanának – nyomdafestékkel kinyomtatva a sokszor nyomdafestéket nem tűrő szavak…

Olvasóink egy részénél, akik csak az internetes verziót nézik, az a hamis benyomás alakulhat ki, hogy ez az olvasók többségének véleménye és vitakultúrájának átlagos színvonala. Természetesen ez nem csak hazai jelenség, a világ nagyobb lapjai általában fizetőssé tették internetes verziójuk cikkeinek nagy részét (és így részben a hozzászólásokat is), miközben a kommenteket szerkesztik, a mocskolódásokat meg egyszerűen kidobják. Így védekeznek. Nem, ez nem cenzúra! Az interneten, szociális hálók oldalain bárki írogathat, amit akar, de egy újság honlapja az az újság tulajdona, tartalmáért részben felel. Nem a szólásszabadság, sajtószabadság része, hogy oda bárki korlátlanul bármit írogathasson.

Nyilván az Új Szónak szűkösek a forrásai, az internetes verzió fizetőssé tétele felérne egy öngyilkossággal, a kommentek állandó szerkesztése meg (mondjuk plusz két fő alkalmazásával) szintén túl nagy anyagi teher lenne. Mert bizony az Új Szó főleg az előfizetőkből meg a reklámbevételekből, tehát a piacról él meg, és nem állami juttatásokból. Ez így is van jól, egy normális világban szinte csak ilyen lapok vannak, lennének, csakhogy a magyar médiavilág, a kisebbségi és anyaországi is egyre kevésbé ilyen. Az Új Szóval versenyző szlovákiai magyar (internetes) lapokra például pont ennek ellenkezője igaz, jórészt magyar kormányzati pénzekből finanszírozták, finanszírozzák és fogják finanszírozni őket, ezért véletlenül sem kritikusak túlságosan Orbánnal, a Fidesszel vagy az MKP-val szemben. Érdekes, hogy a velük szimpatizáló kommentelők egy része mégis az Új Szó honlapjára jár acsarkodni, hidasbérencnek tartva a lapot, több szerzőjét, köztük engem is. Annak ellenére, hogy rendszeresen és keményen kritizáljuk a Hidat is, többek között én is (lábjegyzetként megjegyezném, hogy már több mint két éve nem vagyok a Híd tanácsadója – ezt sok kommentelő nem érti, vagy az ellenkezőjét hazudja. Amíg az voltam, ezt feltüntettük a cikkek végén, és véletlenül sem foglalkoztam hidas vagy MKP-s témákkal, mert így tartottam helyesnek). Szóval, ha nem tetszik a lap, akkor nem kell olvasni, nem kell előfizetni, vagy minimum a kommentekben nem kell mocskolódni, szépen is ellent lehet mondani, ilyen egyszerű az egész. Csakhogy sokan mégsem ezt teszik.

Ezért van egy ötletem. Talán a jövőben meg lehetne próbálni, hogy a cikkekhez csak az fűzhessen kommentárt, aki az Új Szó előfizetője (a nyomtatott vagy internetes verziónak). Vagyis a cikkek továbbra is szabadon elérhetőek lennének az interneten, de kommentelni csak az előfizetők tudnának. Ha a trollok, bérkommentelők, gyűlölködők beszennyezik az újság honlapját, legalább fizessenek érte, legyen a lapnak és a többi olvasónak valami haszna is belőlük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?