Karkötő nélkül

Wojtyla Olaszországban is síelt. Elegáns siklása mindenkit elkápráztatott. Lengyelországban minden bíboros síel? – kérdezte tőle egy turista. Ötven százalékuk, hangzott a komoly válasz, majd a meghökkent turistát látva nevetve hozzátette, hogy összesen két lengyel bíboros van.

Szóval épp ezeket olvastam, amikor lemondott a pápa, ecsetelem egy ismerősömnek. Ez nem véletlen, mondja ő. Lassan beteljesednek a jóslatok. Mert meg van írva, hogy egy pápa meghal, aztán a következő lemond, aztán afrikai pápa lesz, és aztán jön a világvége. És hol van ez megírva, kérdezem. Hát a Bibliában, néz rám csodálkozva, hogy még ezt sem tudom, miközben a csuklóján levő piros szerencsekarkötővel játszik. Ha jól tudom, a Bibliában olyasmi áll, hogy nem tudjátok sem az órát, sem a percet, mondom neki. Jó, nem vitatkozom, válaszolja, de abban biztosan egyetértesz velem, hogy közeleg a világvége, és fel kell rá készülni.

Ő a december végére jósolt világvégére is felkészült. Főleg sok vizet vett, mert ugye az ember inkább bír koplalni, mint szomjazni. Persze azért konzerveket is begyűjtött, s mesélte, hogy több ismerőse porlevest, kekszet és csokoládét halmozott fel, hogy biztosított legyen az energiabevitel. Elmondásából ítélve valamennyien úgy készültek a világvégére, mintha az egy nagy kaland lenne, pozsonyiasan mondva „vzrušo”, vagyis egy jó adag kellemes izgalom meg adrenalin, ami néhány nap múlva lecseng, s mire az emberek megeszik az összes konzervet, kekszet és porlevest, kicsit kipihenve és megkarcsúsodva (?) visszatérhetnek a régi kerékvágásba.

Látja a szememben a kérdéseket, de nem vitatkozunk. Bizonyos dolgokat már akkor megbeszéltünk, amikor rá akart venni, hogy én is vásároljak magamnak szerencsekarkötőt, vagy ha erre nem vagyok hajlandó, pedig épp leszállított áron van, akkor legalább egy piros cérnát kössek a saját és a családtagjaim csuklójára. Akkor leszögeztem, hogy az Isten, akiben én hiszek, minden hajszálamat számon tartja (ahogy meg van írva), ezért nem fogok ilyesmiket hordani, mert ez azt jelentené, hogy hiszek, de nem bízok. Az meg miféle hit lenne?

Persze azért vannak dolgok, amiben egyezik a véleményünk. Például, hogy nem hiszünk a véletlenben. Az sem véletlen, hogy most épp ezeket írom. Sok helyen eltemették a farsangot, vége a kifelé sugárzott vigadalomnak. De a most kezdődő böjti időszak sem a szomorúságról szól, hanem egy olyasfajta felkészülésről, amihez nem okvetlenül kell porleves.

De egy jó csoki mindig jöhet (ennyit a karcsúságról)…