Kalitkában nevelt karvalyok

A „nemzetközi karvalytőke” olyan kifejezés, ami a közgazdaságtanban csak félig-meddig nyert polgárjogot, de a magyar közbeszédben jól ismert szófordulat. Eszerint a karvalytőkés cég nem azzal a céllal vásárol fel más cégeket, hogy azokat fejlessze és hosszú távon minél nagyobb profitot érjen el, hanem hogy a megvett cégek kapacitásainak felélésével gyorsan nagy hasznot szerezzen. De így lehet nevezni azokat a külföldi cégeket is, amelyek a privatizáció során csak azért vettek meg egy-két hazai (magyar, cseh, vagy szlovákiai) vállalatot, hogy annak piacát megszerezzék.

Ezzel a hétköznapi karvalytőke-értelmezéssel szemben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a rendszerváltó országoknak saját nagytőkésekre van szükségük, saját vállalattulajdonosokra, akik a hazai talajon kinőtt cégeikben és üzemeikben hosszú távra terveznek. Sőt, akik talán maguk tudnak majd a külföldi piacokra lépni, és ott leányvállalatokat nyitni. Amolyan hazai tenyésztésű karvalyokról van tehát szó, akik be tudnak szállni a karvalytőkések nemzetközi versenyébe, harcaiba.

Ha megnézzük, hogy mire jutott ilyen téren Magyarország vagy Szlovákia és Csehország az utóbbi években, akkor az eredmény finoman szólva elgondolkodtató. A kudarc ezen a téren mind a három említett országban nyilvánvaló.

Magyarországon például a korábban támogatott Simicska Lajos mellé feljött több más, oligarchává nőtt pénzember. Az öldöklő verseny pedig be is indult közöttük, a gond csak az, hogy mindannyian a kis hazai, magyarországi piacért harcolnak. Az óriási forint-százmilliárdok felett gazdálkodó pénzemberek – akik vagyonukat alapvetően az állammal kötött szerződéseiknek köszönhetik – a nemzetközi piaci viszonylatban miniatűr, elenyészően pici magyarországi dominanciáért harcolnak, ahelyett, hogy vagyonukkal külföldi terjeszkedésre gondolnának.

Szlovákiában hasonló a helyzet: a Penta egy olyan karvaly, amely csak a tátrai völgyek felett tud vadászni. Pedig milyen jó lenne hallani sok olasz, ázsiai, dél-amerikai, bármilyen befektetésekről, akvizíciókról, projektekről. Ehelyett a jövedelme alapvető forrását az ötmillió szlovák biztosítja. És Csehországban Andrej Babiš is a cseh piacok feletti kontrollt célozza meg, nem nemzetközi léptékben gondolkodik. Vannak példák rá, hogy az állam által támogatott hazai vállalatok sikeres nemzetközi cégekké válnak; ahogy Dél-Koreában állami segédlettel nőttek nagyra olyan cégek, mint a Samsung, melyek aztán a világot próbálták meghódítani. A Samsung-szerű történetektől viszont most óriási, fényévnyi távolságra vagyunk. A közép-európai újgazdag elit számos képviselőjének talán sosem volt külföldi munkatapasztalata, és talán nem is tárgyalóképesek angol nyelven. Hogy egyáltalán legyen esély, hogy óriásivá nőtt vagyonukkal külföldi piacok felé induljanak, ha egyszer itthon elfogy körülöttük a levegő.

Érdemes közbeszúrni, hogy a '90-es évek eleji Magyarországon volt már koncepció arra, hogy legyenek „saját nagyvállalataink”, de akkor a piaci megoldásokra jobban építettek, és ennek meg is lett az eredménye. Így vált hazai tulajdonú nagyvállalattá a MOL, az OTP, a TriGránit. Sokszor tőzsdei (azaz piaci) úton a lakossági tulajdonszerzés is lehetségessé vált, a cégek profilja pedig letisztult volt. Hamar külföldi piacokra léptek, és ma lényegében a Baltikumtól a Balkánig van jelen ezen cégek révén a magyar tőke. Az ilyen nemzetközi életképességnek a most támogatott nagyvállalkozóknál még csak a jelei sem mutatkoznak: ezek a pénzemberek valóban úgy gondolhatják, hogy itt élned, halnod kell, mivel a nemzetközi karvalytőke világában ők nem igazi ragadozók. Olyan karvalyok, akik kalitkában nőttek fel, repülni nem tudnak, de ugyanolyan éhesek, mint szabadon élő társaik: így jobb híján kis kalitkájukban falnak fel mindent. A külföldi piacra lépés hiánya miatt az ilyen bizonytalan profilú és képességű új nagyvállalkozók egyetlen esélyes harctere a hazai pénzcsapok megszerzése, ezért óriási teherré válhatnak a közép-európai gazdaságban, politikában, közéletben.