Kaliňák és Fico búcsúztatója

<p>Marek Maďarič kulturális miniszter, a&nbsp;Smer alelnöke két nagyinterjút is adott az elmúlt napokban. Akkor, amikor a Smer többi korifeusa egyáltalán nem töri magát, hogy a sajtóban szerepelhessen, a pártelnök-kormányfő meg inkább házi videóban üzenget.</p>

Velük ellentétben Maďarič le mert ülni kényelmetlenkedő újságírók kérdéseire válaszolni, mi több, képes volt újat is mondani Robert Kaliňákkal és Robert Ficóval kapcsolatban. Olyasmiket, ami vezető smeres politikusnak még nem hagyta el a száját. Persze kicsit bele kellett jönnie a dolgokba: a Denník N napilapnak még vonakodott nyíltan beismerni, hogy Kaliňák összeférhetetlenségi konfliktusba került. Csűrte-csavarta a szavakat, csak hogy ezt ne kelljen kinyögnie. Viszont a Postoj napilapnak adott interjúban már kibökte, hogy „olyan ügyben nyomoznak, amelyben a miniszter is érintett”. Nem cáfolta azt az információt sem, hogy a Smer elnökségében ő azt az álláspontot képviseli, hogy a belügyminiszternek le kellene mondania. Nem cáfolta, csak éppen nem volt hajlandó hozzáfűzni semmit. A Smer hivatalos álláspontját pedig azzal magyarázta, hogy Kaliňák nem mondhat le az ellenzék nyomására, amikor azt kiabálják neki, hogy tolvaj és börtönben a helye. Maďarič ebben bizony téved, érvelése nem állja meg a helyét, mert összekever két dolgot – a politikai síkot és a tényeket. Az alkotmány szerint megengedhetetlen, hogy az a politikus, aki összeférhetetlenségi konfliktusba került, a helyén maradjon. Pont. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mit és hogyan mond az ellenzék. Ha Kaliňáknál összeférhetetlenség áll fenn, akkor mennie kell és kész, mindegy hogy ki mit kiabál a Bonaparte előtt. Robert Ficóról még érdekesebben nyilatkozott a minisztere. Anélkül, hogy az újságíró különösebben feszegette volna a témát, Maďarič arról kezdett beszélni, hogy „a Smerben el kell kezdeni gondolkodni azon, mi lesz akkor, ha Fico már nem lesz kormányfő vagy nem lesz a párt elnöke”. Szóval Maďarič csak úgy magától előkapta ezt a témát, és figyelemre méltó választ adott arra a kérdésre is, hogy milyen személyes ambíciói vannak még a politikában. Konkrétan kettő vágya van, „befejezni az elkezdett kulturális misszióját a minisztériumban”, és segíteni abban, hogy „a Smer elkerülje az SDKÚ és a HZDS sorsát, amelyeknek nem sikerült az átállás, az erős pártelnök távozása után nem tudták sikeresen tovább működtetni a pártot, akár egy kevésbé karizmatikus vezetővel”. Hát, az ilyen nyilatkozatok a legkevésbé sem alkalmasak arra, hogy elhallgattassák a szóbeszédet és a találgatásokat Robert Fico politikai visszavonulásáról. Épp ellenkezőleg, és pontosan ez volt Maďarič célja: napirenden tartani a témát. Amikor a Smer alelnöke azt mondja, „el kell kezdeni gondolkodni a Smer működésén egy kevésbé meghatározó pártelnökkel”, akkor hivatalosan megerősíti az eddigi találgatásokat, hogy Fico előbb-utóbb lelép. Persze nem túl meggyőzően hozzátette, hogy ez egyelőre nincs napirenden, de éppen az ilyen dolgok emlegetésével tartja Maďarič napirenden Fico távozását. A szerző a Trend hetilap kommentátora
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?