Majdnem belepusztult a világ egy szörnyű tragédiába.
Kakasvér
Orrfacsaró orgonaillat osont be az ablakon, amikor Bandika háromnegyed hatkor felébredt. De nem az orgonaillatra ébredt, még ha szerette is, hanem a kakas miatt. Ezen a reggelen a kakas nem kukorékolt, Bandika pedig, mivel megszokta, hogy a kakas ébreszti, amiatt ébredt fel, mert a kakasszó elmaradt. Felöltözött, kiment az udvarra. Meglátta Ervin hátát, aki a veranda szélén ült, mellette egy felbontott páncélos sör. Tudta, hogy Erdélyben az orgonát farkasboroszlánnak nevezik? – kérdezte Bandikától, miközben meg sem fordult, csak tovább nézte a kaput. Bandika elismerte, hogy nem tudta, de hozzátette, nem tudja azt sem, miért nem kukorékolt a kakas, holott jóformán ez az egyetlen dolga. A kakast elvitte egy róka, amikor jöttem a kert végéből, láttam, ahogy vitte, húzta a füvön egy darabig, még a cipőmön is itt a kakasvér, megnézheti – világosította őt fel Ervin. Bandika nem látta, de nem is akarta. Bekapcsolta a rádiót, a hírolvasó pedig bemondta, hogy szinte mindenhol csökken az új fertőzöttek száma. Legyőztük a vírust? – kérdezte Ervintől. Az meg csak nézett tovább a kaputáblába, majd annyit mondott, nem ez a kérdés, hanem hogy mi lesz a nyárral. Azt is bevallotta, hogy számára a vírushelyzet egyik nagy önismereti eredménye az, hogy megtudta: az unalomundora olyan erős, hogy ez még a halálfélelmét is legyőzi. Végül is mi a rosszabb, ha az unalomba halok bele otthon, vagy kimegyek szórakozni és elkapom a vírust? Majd a második hullámban megtudjuk, csavarta le a szódásüveg tetejét Bandika. „Nincsen több tavaszom, ez a nyár sem a régi már” – énekelte a rádió,
Ervin pedig feltette a nap kérdését.
Tetszik tudni, mi történt egy éve?
Bandika nem tudta. Segítek, folytatta Ervin. Szörnyű tragédia rázta meg az emberiséget, a bolygó lakói pedig: magánemberek, intézmények, önkormányzatok egy csapatként fogtak össze, hogy helyreállítsák, ami elveszett, illetve ami veszélybe került. Aztán persze sok ígéret csak ígéret maradt, viszont mostanra az egész úgy, ahogy van, nem érdekel senkit. Szabad a gazda? Bandika elhárító kézmozdulatot tett, és mondta is, hogy igen, leégett a párizsi Notre Dame, a világ pedig majd belepusztult. A két jóbarát akkorát röhögött, hogy a tető héjazatából elindult lefelé egy meglazult cserép. Még a csatorna sem tudta megállítani (hiszen hiányzott), így a cserép éppen előttük tör szét a járda betonján.
Bandika és Ervin összenéztek, majd azt mondták: hoppá...
A szerző a Vasárnap munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.