Kaja és kerozin

<div>A smeres Renáta Zmajkovičová nekiment Andrej Kiskának, mert az államfő államfő módjára viselkedett.</div><div>&nbsp;</div>

A parlament alelnök asszonya, egyébként jogász, azt kifogásolta, hogy az államfő elkísérte Jana Dubovcová ombudsmant egy nevelőintézetbe, s együtt ebédelt néhány renitens kölyökkel. Zmajkovičová fölteszi a kérdést, mibe került ez a fölhajtás – a kérdés jogos, de hát az ebédnormatívát ismeri, tudja, most emelték hatvan centtel. A parlamenti alelnök inkább azon aggódhatna, mennyibe került négy smeres képviselő asszony tavalyi útja Szentpétervárra, kormánygéppel, s főleg azt deríthetné ki végre, minek voltak ott! Andrej Kiska mint államfő nevelőintézetis gyerekekkel ebédelt, támogatva így az ombudsman munkáját, és jelezve, hogy figyelemmel kíséri a problémás gyerekek állami felügyeletét. Ha van tipikus elnöki feladat, ez az, még ha a gesztusok közé sorolható is. Ami viszont igazán vérlázító, az Zmajkovičová cinikus megjegyzése, miszerint az elnök így arra buzdította a gyerekeket, legyenek rosszak, egyszer majd állami pénzből Kiskával ebédelhetnek. Folytatva a gondolatsort, kiegészítve a blogszféra néhány „csodálatos” gondolatával: ezekben az intézményekben bűnöző gyerekek vannak, örüljenek, hogy enni kapnak, néhányan jobban élnek ott bent, mint otthon. Ez az a narratíva, amivel volt szerencsém találkozni, s mindezt még alátámasztja, hogy a sajtó jelentős része (sokszor címlapon) Kiska „javítóintézeti” ebédjéről számolt be. Nos, kedves Zmajkovičová asszony s néhány szerkesztő. Kiska nem javítóintézetben, hanem reedukációs központban ebédelt (magyarul a nevelőintézet fordítás lehet jó, de az, sajnos, a gyermekbörtönök szinonimája). Az efféle központokba problémás gyerekek kerülnek. Olyanok, akik apró bűncselekményeket követtek el, s olyanok is, akik súlyosabbat, de 14 év alattiak. Laknak ott viszont magatartási zavarokkal küszködő, a Btk.-t soha át nem hágó gyerekek, sőt, szülői vagy védőnői kérésre elhelyezett mondjuk iskolakerülők is. A reedukációs központ nem börtön, és a gyerekek nem a büntetésüket töltik ott. 14 évnél idősebb, bíróság által elítélt gyerekek a fiatalkorúak börtönében vannak. Hogy a reedukációs központok jól működnek-e, arról határozott véleményem és tapasztalatom van, de erről más írásban. Felelős politikusként a reedukációs intézmények kapcsán én azt kérdezném, mekkora hatékonysággal dolgoznak, hány neveltjük kerül később bíróságok elé, mennyinek sikerül beilleszkednie, s hogy nevelőnek a korengedményes nyugdíjas börtönőr a legalkalmasabb-e. Aki meg a hatvan centet sajnálja a nagyjából 700 intézetis gyerektől, annak most már valóban azt javallom, nézze meg, mennyi egészséges rokkantnyugdíjas dolgozik e hazában (a cigányozóknak megjegyezném: munkaképes, fehér, középosztálybeli, komoly jövedelemmel rendelkezőkre gondoltam), mennyibe kerül majd, ha ez a hétszáz gyerek a bűn útjára lép, ha a károk helyett csak a későbbi állami kiadásainkat számítjuk nyomozásra, bíróságra, végrehajtásra. Ugyanúgy, ahogy minden kigyógyított drogfüggő végeredményben haszon a társadalomnak, úgy minden kisiklott, magatartászavaros, esetleg bűnöző gyerek jó útra térítése is haszon. Hiszen dolgozni fog, befizet a közösbe, és nem elvesz belőle. Ennyit egy parlamenti alelnöknek tudnia kell. Meg azt is, hogy a normatíva emelésének éves mértéke a négy képviselő asszony szentpétervári útjához szükséges kerozin árát sem éri el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?