K-Európa végveszélyben

„Egy új korszak küszöbén léptünk át, a brexit volt a kopogtatás, az amerikai választás eredménye a belépő, a valóság győzött” – mondta Orbán Viktor, és igaza lehet. Csak nem úgy, ahogy az ő, meg a hasonló környékbeli politikusok hívei gondolják. Ha ugyanis ez így folytatódik, nekik is arcukra fagyhat a mosoly, és eljöhet az idő, hogy nosztalgiázva fogják visszasírni azokat a régi szép uniós időket. Igen, az unió legvadabb ellenségeinek támogatói is.

Itt, Közép-Európában elkényelmesedve megszokhattuk, hogy a NATO (a gyakorlatban főleg az Egyesült Államok) szavatolja a biztonságunkat, miközben mi potyautasként visszaélünk ezzel, nem költünk eleget saját védelmünkre. Meg azt, hogy az unió szolidáris velünk, értsd, küldi a sok pénzt, mi viszont nem feltétlenül vagyunk szolidárisak a többi uniós tagországgal. K-Európa populista szavazói már hosszú ideje Trumpokra meg Le Penekre szavaznak, nem ritkán hatalomra juttatva őket, de a térség demokratái legalább azt nyugtázhatták, hogy nyugati társaik többsége mégsem tesz így, és a Nyugat nyomása meg az EU-tagság féken tartja a hazai populistákat, legalább a demokrácia látszatát (némi valós elemmel körítve, a nagyobb hitelesség kedvéért) fenn kell tartaniuk. 

Most minden megkérdőjeleződött, és pár választásra vagyunk attól, hogy akár össze is omolhat. Ez még mindig nem a legvalószínűbb forgatókönyv, de reális, és sajnos egyre közelebb kerülünk hozzá. Anne Applebaum Pulitzer-díjas újságíró még márciusi írásában („This Is How the West Ends” a Slate.com portálon) figyelmeztetett arra, hogy kéthárom rosszul elsült választásra vagyunk a NATO, az EU, és talán a liberális világrend végétől. A háromból kettő már „elsült” (brexit és Trump), a harmadik (Marine Le Pen esetleges sikere a 2017-es francia elnökválasztásokon) még előttünk van, de ki merne ezek után fogadni, hogy ez kizárt… 

Szóval a nyugat-európai meg amerikai választók megmutatták, hogy a hülyeségre a K-európaiaknak nincs szabadalma, ők is tudnak tájékozatlanul és felelőtlenül dönteni, csak mert frusztráltak és kész. Amerikának kezd elege lennie a NATO-potyautasokból. Elvégre mennyire abszurd, hogy az 500 milliós EU a 320 milliós Amerikára támaszkodik, hogy védelmet kapjon a 145 milliós Oroszországgal szemben… Ideje, hogy a potyautasok is jegyet vegyenek. Az EU-ból egyelőre a britek üzentek, hogy nem küldik tovább a pénzt, és a munkavállalóinkat sem nagyon akarják tovább beengedni, de ezt a jövőben mások is megtehetik, franciák, hollandok, mások… És akkor nekünk végünk. Mert Amerikában vagy brit földön mindennek dacára az a valószínűbb, hogy a demokrácia túléli a megrázkódtatásokat, mert a német meg a francia gazdaság nem rokkanna bele teljesen az EU-dezintegrációjába, mert Putyin mégse támadná meg Németországot vagy Nagy-Britanniát, akkor sem, ha nem lenne NATO. A sebezhetőbb Baltikummal azonban próbálkozhat, és aztán mi leszünk soron. Mi, ahol EU meg NATO híján jólétünk és szabadságunk alapja kérdőjeleződik meg. És könnyen egy (fél)autokrata rendszerben találhatjuk magunkat, befolyási övezetek határán, vagy netán az orosz befolyási övezetben. Ukrajnában, Moldovában vagy Grúziában sokat tudnának mesélni arról, milyen is ez. 

Tényleg ezt akarjuk? Szerintem még Orbán/Fico/Zeman, a Jobbik vagy Kotleba legodaadóbb híveinek többsége sem akarja ezt. Jó részüknek arcára fagyna a mosoly, pedig most hangosan utálják az uniót meg Amerikát, lehülyézik Merkelt, gyűlölködnek a menekültek ellen és szitokszóként használják a liberális demokráciát. Remélem, hogy nem kell majd ezt az arcokra fagyott mosolyt meglátnom, ezért is kongatom a vészharangot.