Józsa László a Vajdaság helyzetéről a kisebbségi törvénytervezet vitájában

A készülőjugoszláv kisebbségi törvénytervezet nagy mértékben megfelel a vajdasági magyarság és a tartományban élő más nemzeti kisebbségek igényeinek - közölte az MTI-vel Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke.

A készülőjugoszláv kisebbségi törvénytervezet nagy mértékben megfelel a vajdasági magyarság és a tartományban élő más nemzeti kisebbségek igényeinek - közölte az MTI-vel Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke.
Józsa szerint a kisebbségi törvényt az Európában ismeretes jogi normákra alapozták, elsősorban a kisebbségvédelmi keretegyezményre és más európai, illetve ENSZ-dokumentumokra. A jogszabály európai összehasonlításban is kedvező jogi helyzetet teremt a kisebbségek számára, és a Kárpát-medencében egyedüliként rendelkezik az úgynevezett nemzeti tanácsok szabad kisebbségi választás útján történő felállításáról.
- Ilyen tekintetben a törvény még a hasonló magyar jogszabálynál is egy lépéssel tovább megy, hiszen a nemzeti közösségeknek joga lesz külön választói névjegyzéket felállítani. A magyar gyakorlattól eltérően csak az adott kisebbségi közösséghez tartozó személyek választják meg a nemzeti tanács tagjait, ami nagyban hozzájárul a helyzet átláthatóságához - mondja Józsa.
A nemzeti tanácsok munkáját hozzárendelt költségvetési eszközökből finanszírozzák majd. A testületek részben illeszkedni fognak a "klasszikus állami hierarchiához", részben pedig azzal párhuzamos intézményrendszerként fognak működni: a tanácsok egyes nemzetiségi kérdések tekintetében például átvehetik az önkormányzatok hatáskörét, vagy éppen egyetértési jogot gyakorolhatnak.
- A törvény elfogadásával Jugoszlávia nagyot lépne előre a kisebbségi jogok védelme terén, mivel a törvényben nem deklaratív rendelkezésekről van szó, hanem számon kérhető jogokról és kedvezményekről - mondta Józsa.
Gyakorlati okokból a jogszabály nem körvonalazza maradéktalanul a nemzeti tanácsok hatáskörét, hiszen - mutatott rá Józsa - csakúgy mint más európai országokban, Jugoszláviában is eltérő lélekszámú, más-más politikai igényekkel fellépő és politikai potenciállal rendelkező kisebbségek vannak. Egy-egy nemzeti tanács munkáját és hatáskörét ezért a kisebbségi igényeknek megfelelően külön törvény fogja meghatározni.
Józsa László szerint nem helytállóak azok a vajdasági kifogások, amelyek szerint a perszonális autonómia nem került bele a törvénytervezetbe. Ez a jogintézmény - mondja a politikus - a kisebbségi nemzeti tanácsok formájában testet öltő rendelkezéssé válik.
A vajdasági magyar politikus reménye szerint a törvénytervezet - amelynek előkészítésében részt vettek a VMSZ szakértői is - hamarosan jugoszláv kormány elé kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?