Jön a Való világ 4

A nyugati tapasztalatokkal ellentétben Magyarországon nem csökken a valóságshow-k nézettsége, ezért az RTL Klub műsorra tűzi saját fejlesztésű műsora negyedik szériáját is.

Most már biztos, hogy az RTL Klub műsorra tűzi saját fejlesztésű valóságshow-jának negyedik szériáját is.

A nyugati tapasztalatokkal ellentétben Magyarországon nem csökken a valóságshow-k nézettsége, ezért az RTL Klub műsorra tűzi saját fejlesztésű műsora negyedik szériáját is.

Most már biztos, hogy az RTL Klub műsorra tűzi saját fejlesztésű valóságshow-jának negyedik szériáját is. Azt még nem lehet tudni, hogy a Való világ 4 már ősszel elindul, vagy a VV3-hoz hasonlóan szilveszter környékén kerül csak adásba.

"A nagy érdeklődés miatt tervezzük az új sorozat elindítását. Szeptembertől készen fogunk állni az indulásra, nyáron lezajlik majd a szereplőválogatás is, de még nem döntöttük el, hogy pontoson mikor tűzzük műsorra az első adást" - mondta el Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki azt sem tudta még megmondani, hogy a valóságshow új szériáját is a már több mint két éves régi villában veszik-e majd fel.

"A Való Világ 4-ben is lesznek majd újdonságok, de a szabályrendszer alapvető elemei nem változnak" - tette hozzá Kolosi.

A csatorna vezetése arról sem nyilatkozott, hogy a valóságshow hogyan befolyásolja majd az RTL Klub műsorstruktúráját, párhuzamosan fut-e majd a Való világ 4 és Vágó István népszerű vetélkedője, vagy ahogy eddig, a naponta jelentkező valóságshow alatt szünetel majd a Legyen Ön is milliomos.

Az Index Információi szerint a konkurens Tv2 annak ellenére nem tervezi mindennap jelentkező valóságshow indítását, hogy a Big Brothert kifejlesztő holland Endemollal kötött szerződés értelmében bármikor műsorra tűzhetnék a reality show harmadik széiráját.

"Egyelőre nem lesz Big Brother 3, de nem zárjuk ki, hogy egyszer még képernyőre kerül a valóságshow újabb sorozat" - niylatkozta kérdésünkre Földvári Zsófia, a Tv2 kommunikációs munkatársa.

Nem lankadó

A valóságshow-k népszerűsége a nyugati tapasztalatokkal ellentétben nem csökken Magyarországon. Míg 2003-ban, amikor 330 ilyen jellegű műsort sugároztak, a lakosság 83 százaléka nézett végig legalább egy epizódot a Tv2-n futó Big Brotherből vagy az RTL Klub Való világjából, addig egy évvel később a lakosság 82 százaléka látott legalább egy epizódot az aktuális reality műsorokból. Ráadásul, míg 2002-ben egy néző átlagosan 24 adást nézett végig, addig egy évvel később már 25 részt látott.

Az RTL Klub műsorának népszerűsége a konkurens Big Brother szüneteltetése óta még látványosabb, hiszen míg az első széria első tizennégy hetének adásait átlagosan 1 570 000-en kísérték figyelemmel, addig a második széria 1 748 000 nézőt ültetett a képernyők elé, a Való világ 3 átlagnézettsége pedig már elérte a 2 milliót is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?