Jön a soros magyar nemzeti konzultáció a menekültekről

A választási kampány alatt újabb nemzeti konzultációt tart a Fidesz és a KDNP, a téma Soros György.Napokon belül kidolgozzák a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció menetrendjét.

A választási kampány alatt újabb nemzeti konzultációt tart a Fidesz és a KDNP, a téma Soros György.

Napokon belül kidolgozzák a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció menetrendjét. A korábbi konzultációk egyszerre voltak papíralapúak és internetesek, valamint tájékoztatást is tartalmaztak, most is ilyenre lehet számítani – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

Nyáron Orbán Viktor Tusványoson fejtette ki, szerinte miről szól a Soros-terv. A miniszterelnök úgy gondolja, Soros György négy fő célt szeretne megvalósítani Európában: évente egymillió migránst szeretne az Unió területére hozni, segélyként 4,5 millió forintot juttatna nekik megérkezésük után, szétosztaná az embereket az EU országai között és fel akar állíttatni egy bevándorlási ügynökséget, ami elvenné a befogadás kérdésben a döntési jogkört a nemzetállamoktól.

Az Index egy korábbi cikkében részletesen elemezte a kormány csúsztatásait a Soros-tervvel kapcsolatban. Például egyértelmű csúsztatás, hogy Soros György a migránsoknak adna több millió forintnyi eurót, hiszen a milliárdos eredetileg azt mondta, hogy az egyes országokat kellene ösztönözni minden személy befogadása után az államnak utalt összeggel.

A nyáron futó „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” című kampány úgy tűnik, csak felvezetése volt az újabb konzultációnak.

(mti, index, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?