Jobboldali négyes: újratöltve?

 

Az új elem az, hogy az eddig nagyjából páriaként kezelt Szabadság és Szolidaritás (SaS) is egyre közelebb sodródik a magát néppárti platformként definiáló trióhoz. Bár a szlovákiai parlamentben jelenleg nincs jelen a klasszikus szélsőjobb, sem pedig baloldali ellenzéki párt, az ellenzék mégsem mondható egységesnek. Ahármas szövetségtől a legmesszebb az Egyszerű Emberek állnak, és nincs is igazán esély arra, hogy ez a két pólus közelítsen egymáshoz. Matovičnak elemi érdeke, hogy harmadik erő maradjon a parlamentben, és ne váljon a jobboldal csatolmányává: a mérsékelt jobb pártjainak pedig terhes Matovič stílusa és politikája. E két pólus közé szorult be az SaS. Richard Sulík pártja ideológiailag nincs igazán közel a néppárti trióhoz, és elképzeléseik csupán részben kompatibilisek az Egyszerű Emberekével. A párt politikája jobboldali libertárius, ami nem a magyarországi közéletből megismert (bal)liberalizmusra hasonlít, sokkal inkább az amerikai republikánusok államellenes, individualista politikai irányultságára.A Radičová-kormány bukása óta eltelt egy évben az SaS elszigeteltségben maradt. A párt „bűnei” a néppártiak szemében számosak: a kormány bukásától a kampánybeli Gorillázáson és a kultúr- és kisebbségpolitikai fiaskókon át közvetve Matovič parlamentbe juttatásáig. Ezzel szemben Sulíkék a kormány idő előtti végéért egykori partnereiket tartják felelősnek, egyéb szemrehányások mellett. Éppen ezért tűnt az politikai izoláció logikusabb stratégiának, mint az újbóli szorosabb kapcsolat. Most viszont úgy Sulík, mint a néppárti platform politikusai azzal érvelnek, hogy együttműködésük fő célja a Smerrel szembeni működőképes alternatíva kialakítása. E sorok írója azonban nem előlegezi meg ezt a bizalmat az újból összeálló négyes fogat irányában: a Radičová-kormány időszakát ugyanis nem csupán az tette nagyon nehézzé a koalíció számára, hogy parlamenti többségük minimális volt, és ezáltal minden ügyben teljes konszenzusra volt szükség. Az a kormány azzal is nagyon nehezen birkózott meg, hogy pártjai széles ideológiai spektrumot fogtak le, a kereszténydemokráciától a libertarianizmusig, és sokszor nagyon keményfejűen védték elvi pozícióikat. Semmi okunk feltételezni, hogy az SaS, amely dogmatikus viselkedésével elsőszámú felelős volt a kormány bukásában, most máshogy viselkedne. Sőt: akkor az SaS szavazótábora olyan fiatal jobboldali szavazókból állt össze, akik új politikai stílust követeltek a pártoktól. Ma az SaS mögött sokkal inkább egy euroszkeptikus réteg áll, amely sok tekintetben áthidalhatatlanul messze vannak a néppárti hármas politikai irányultságától. Nem utolsósorban a jobbközép pártoknak azzal is számolniuk kell, hogy szavazóik memóriája nem olyan rövid, mint az aranyhalaké. Rengeteg olyan jobboldali szavazó van, aki kimondottan frusztrált a koalíciós kormány bukása miatt, és azért az SaS-t teszi felelőssé. Számukra az, hogy Sulík – egy gorillázós szólótánc után – gond nélkül visszasasszézik egykori partnerei mellé, nem biztos, hogy morálisan elfogadható. Könnyen lehet, hogy nekik van igazuk.