Jóban-rosszban

Még tart a házasság hete. Házaspárok teszik közzé képeiket a Facebookon, mellékelve, hány éve vannak együtt. Gratulációk özöne következik ezután, de felfigyeltem egy kakukktojásra is.

A negyven éve együtt élő házaspár fotója alá valaki mérges hangú üzenetet írt. Mit kérkedtek, kit érdekeltek, kit érdekel, mióta vagytok házasok, egyáltalán kit érdekel az, hogy házasok vagytok – egyebek mellett ezeket írta a fantázianévvel szereplő ünneprontó. A reakciókból kiderült, hogy az érintett házaspár sem tudta, ki az illető, nekem pedig úgy tűnt, mintha konkrétan nem is annyira ezzel a két emberrel lett volna baja, hanem magával a házassággal és a házasságban élőkkel.

Igen, a házasság intézményének néhány évtizede nálunk is rossz híre van, mert egyre több támadás éri. Ezt általában arra szokás alapozni, hogy a házasságok egy bizonyos része – van, aki a hasára csapva simán döntő többségről beszél – válással végződik. Ráadásul egy ideje szokás a családi erőszakot is a házasság számlájára írni.

Néhány éve az egyetemen, ahol tanítok, megjelent két előadó, akik a családi erőszakra akarták felhívni a fiatalok figyelmét. Ez szerintem is fontos téma, ezért én is részt vettem az előadásukon. Hát ez a manipuláció magasiskolája volt. A családi erőszakot ugyanis kivétel nélkül a házasságon alapuló anyaapa- gyermek felállású családi környezetbe szituálták, annak hamis látszatát keltve, hogy erőszak csakis itt fordulhat elő, egy nem házassági kötelékben élő bármilyen pár között pedig nem. A családi erőszak címkéje és leple alatt tehát tulajdonképpen a házasság és a hagyományos család elleni nagyon rafinált propagandát folytattak. S a fiatalok bekapták a horgot, ezt tudom, mert amikor a következő órán meg akartam velük beszélni a dolgoknak ezt a célirányos leegyszerűsítését, nem igazán tudtak túllépni azon, amit az előadáson beléjük plántáltak (ez a szó épp azt fejezi ki, hogy meggyökeresedni látszottak bennünk a tetszetős, pedig manipulatív érvek).

Innen már nincs messze a sokak által hangoztatott házasságellenes „érv”, hogy a jó kapcsolathoz nem kell papír, illetve, minek papírral elrontani azt, ami anélkül is működik. Távol áll tőlem, hogy másokra akarjam erőszakolni abbéli hitemet, hogy a házasság a kapcsolat egy más szintje, mert amit „papír”-nak mondanak, az csak szentesítése a lényegnek: az egymás iránti jóban- rosszban elköteleződésnek. Nem állítom, hogy ez „papír” nélkül nem működik, mint ahogyan azt sem, hogy a házasság mindig működik. Igen, vannak válások, mint ahogyan vannak papír nélküli kapcsolatok is, amelyek felbomlanak, csak a házasságok felbomlásával szemben ezeket senki sem számolja. Tehát nem a „papír” rontja el az együttélést, mert a „papír” nem ronthat el semmit. Hitem és tapasztalatom szerint azonban sok esetben van kapcsolatmegtartó ereje.

Épp ezért jó, hogy van a házasság hete és vannak a házaspárfotók. Nem kérkedés ez, csak bizonyítéka annak, hogy ha nem is sikerül mindenkinek, vagy elsőre, azért a házasság működik.