Jó zsaru, rossz zsaru

A Kuciak-gyilkosság mutatott rá, hogy milyen mélyre is jutott a rothadás ebben a országban, és ha nincs ez a tragédia, feltehetően még most is abban az illúzióban élnénk, hogy bár a helyzet rossz, azért talán még menthető. A nyilvánosság és a sajtó nyomására már a Pellegrini-kormány alatt megkezdődött az igazságszolgáltatás szerveinek megtisztítása, de az igazi gőzhenger csak a tavaly februári kormányváltás után indult be. Főrendőrök, ügyészek, bírák, kommandósok adták egymásnak bilincsben a kilincset a bíróságokon, mi pedig rájöttünk, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint hittük: itt nem lesz elég egy egyszerű kormányváltás a normalitáshoz való visszatéréshez, ahhoz túl sok az érintett: a „mi embereink” szinte mindenhová beférkőztek, a kéz kezet mos gyakorlata itt nem a kivétel, hanem a szabály volt. A Matovič- és a Heger-kormányoknak kevés dolog miatt lehet szorítani, de azt nem lehet tagadni, hogy a rendőrség végre szabad kezet kapott.

Az egész ment, mint a karikacsapás, egészen addig, míg a rendőrök korrupció gyanúja miatt őrizetbe nem vették Vladimír Pčolinskýt, a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) Boris Kollár által jelölt emberét. Erre egyesek elismerően bólogattak: „Lám-lám, végre egy kormány, amelyik a saját jelöltjeit sem kíméli”. Csakhogy Boris Kollár és Milan Krajniak nem bólogatott, sőt. Ők ugyanis másképpen szocializálódtak, az emberük őrizetbe vételét pedig a legjobb esetben is övön aluli ütésnek érezték. Ezért aztán megkezdődtek a rendőrségen belüli hatalmi játszmákról szóló konspirációk, melyek aztán az SIS központjában zajlott szupertitkos találkozóban csúcsosodtak ki.

Egyben ez volt az a pont, mikor Robert Fico homlokán kezdtek kisimulni azok a ráncok, melyek tavaly február óta egyre csak mélyültek.

Rájött ugyanis, hogy a továbbiakban nem kell egyedül folytatnia a harcot: a „mi embereink” csoportja ugyanis immár egy Kollár-családtaggal is bővült.

Ha a helyzet nem lenne elég bonyolult, a múlt héten a rendőrség Adrián Szabót, a belügy ellenőrző hivatalának vezetőjét is őrizetbe vette. A vád itt is korrupció, ráadásul egészen nevetséges: állítólag televíziókat fogadott el, több ezer euró értékben. A viszonylag ismeretlen fiatalember őrizetbe vétele két okból is érdekes: egyrészt ott volt a nevezetes titkos találkozón az SIS központjában az ország vezetőivel, másrészt pont ő vezeti azt a hivatalt, amelynek az lenne a dolga, hogy a bűnüldöző szerveket felügyelje.

És itt jön el a kérdés: kinek hihetünk ezek után? Ki fogja felügyelni az őrzőket? Kiben bízhatunk itt még, ha rendőrök, bírák, hírszerzők ülnek a rács mögött, ráadásul az őket felügyelő szerv vezetőjére is a korrupció árnya vetül? Ezek jogos kérdések, és sajnos a bizonytalanság kizárólag Ficóék malmára hajtja a vizet.

Boris Kollár tudja, hogy nyugodtan kavarhat, Hegernek és Matovičnak szüksége van rá, ha pedig minden kötél szakad, egy (előrehozott) parlamenti választás után összeállhat a régi és az új Smerrel.

Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy a kavarás első áldozatai azok a rendőrök, bírák és ügyészek lesznek, akik próbálták tisztességesen végezni a munkájukat, akár az egész rendszer ellenében. Most pedig kétkedő tekintetekkel és azzal a félelemmel kell szembenézniük, hogy mi lesz, ha visszatér a „mi embereink” rendszere. Ugyan ki hibáztathatja őket, ha ezt a cirkuszt elnézve még ők is elgondolkodnak:

meddig éri meg egy ilyen országban tisztességesnek maradni?