<div>Mától új főszerkesztője van az Új Szónak. Szalay Zoltán beköszönő szövegét olvashatják.</div><div> </div>
Jó napot, jó napilapot!
Az Új Szó számára az elsőrendű cél, hogy egy kritikus, éber és nyitott platformja legyen a szlovákiai magyaroknak. A miénk, a nyolcvanas évek közepén születetteké talán az utolsó generáció, amely nem elsőrendűen képernyők és kijelzők előtt szocializálódott. A szülői házunk valamelyik szekrényének valamelyik zugában alighanem még ma is ott vannak azok a dobozok, amelyekbe az újságkivágásokat gyűjtöttem. Árvíz Kínában. Földrengés Venezuelában. Átadták a Boeing új utasszállító modelljét. Balesetet szenvedett az orosz atom-tengeralattjáró. Cápatámadás Ausztráliában. Légicsapások Líbiában. A cikkcakkos szélű fecnikre szabdalt kilencvenes évek. Eleve adott és sejtett a kudarc, de azért kísérletet teszünk rá, hogy akkorára nyissuk a szemünket, hogy a horizont peremei összeérjenek. Az újságkivágások korát, észre sem vettük, és felváltotta és felfalta a linkek szuperőrülete. Az online-sokk évei után pedig lassan tanulgatjuk, hogyan férhet meg egymás mellett a két világ: a tapintható és a virtuális. Ezt tanulgatja a sajtó is, amelyben ma együtt él a papírszagú világ orrhúzogató dölyfje a portálok felszínességre hajlamos világának törtető szilajságával. Egyelőre utóbbi áll nyerésre, de nem biztos, hogy ezt a versenyt az egyik fél pusztulásáig kell játszani. Meg is tanulhatunk benne élni ebben a kettősségben. Nem ez az egyetlen kettősség persze, ami bonyolulttá teszi a sajtómunkások életét. A politikai megosztottság nem új fogalom, de a közélet résztvevői számára minden bizonnyal megunhatatlan, mert – nagyon-nagyon csekély kivétellel – minden kort jellemez. A szlovákiai magyarok napilapja sem tehet úgy, mintha ez a megosztottság ne lenne meghatározó élmény számunkra. Az Új Szó viszont nem politikai erő, még ha sokan annak szeretnék is beállítani. Egy napilapnak van elképzelése a világ dolgairól, és ez az elképzelés átfedésben lehet egyik vagy másik politikai párt bizonyos céljaival. Az Új Szóval is ez a helyzet, olyan politikai párt azonban jelen pillanatban nincs, amely esetében ez az átfedés teljes lenne, és jelen körülmények között nehéz is elképzelni a megjelenését. Az Új Szó számára ugyanis az elsőrendű cél, hogy egy kritikus, éber és nyitott platformja legyen a szlovákiai magyaroknak. Az Új Szónak kérdéseket kell feltennie, például arról, kisebbségi környezetben felülírhatja-e a megmaradás jelszava az alapvető etikai értékeket? Tényleg elfedhető-e minden puszta jelszavakkal? Az Új Szónak firtatnia kell, hogy a közösségépítés legelső fázisának vajon nem a saját betegségeinkkel való kritikai szembenézésnek kellene-e lennie? Hogy egészséges öntudatú generációkra építhessünk, amelyeket nem a sérelmek táplálnak, hanem a gyarapodás lehetősége. Egy egészséges öntudattal rendelkező, teljes értékű közösség pedig elképzelhetetlen érett, kritikus sajtó nélkül, amely olykor a túlzásoktól sem megrettenve, akár barátságtalan és pimasz eszközökhöz nyúlva, belevilágít saját sötét zugainkba. Nem lesz mindig szép látvány. A hosszú távú építkezéshez azonban egy ilyen napilapot kell akarnunk magunknak. Én egy ilyen napilapot akarok magunknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.18.
Miről ír a csütörtöki Új Szó?
2024. 12.17.
Miről ír a szerdai Új Szó?
2024. 12.16.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.