Jó éjt, gyerekek...

Álmos és réveteg arcok, le-lecsukódó pillák gyűrűjében mondta el Iván már-már fideli hosszúságúra nyúlt beszédét. Az ország fői majd szétrobbantak az ügyetlenül palástolt ásításrohamoktól. Ruskót csak a szék ölelése óvta meg attól, hogy a padlóra kerüljön – persze, ami késik, nem múlik –, arra azonban futotta erejéből, hogy pár esemest megeresszen a legfőbb közjogi méltóság, hogy mást ne mondjak, meglehetősen unalmas értékelője közben. A másik Iván, a Mikloš egyik pillanatban még szétfolyó arccal ábrándozott a beszéd hallatán, a másik pillanatban már bőszen jegyzetelt, a jó ég tudja, mit, tán egy újabb reformot ötölt ki. Volt, aki újságot lapozgatott, volt, aki viharosan távozott az ülésteremből, mondván, tudja ő nagyon jól, mekkora szarban van az ország, nem kell azt neki elmagyarázni, meg különben is, annak idején nem sokon múlott, hogy most az ő évértékelőjét hallgassák a honatyák. A magyar képviselőkben biztosan felrémlett az egykori esti mese záró dallama: „Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a füles mára...”, és talán nem megelégedetten, de durmoltak tovább.

Az államfő pedig önmaga fontosságának kellő tudatában egyre csak mondta és mondta a magáét végtelennek tűnő másfél órán át. Fidelt azonban, hála az égnek mégsem szárnyalta túl, aki mint tudjuk, nyolc órát is képes egyszerre hadoválni. Volt a beszédben némi dádá, egy kevés dicséret, jóval több sallang és mérhetetlen szociáldemagógia. Szerencsére azonban, hála Szlovákia politikai berendezkedésének, vagyis az alapvetően nem az elnöki hatalmon alapuló parlamentáris demokráciának, azt hiszem, végül is mindegy, miként értékeli az elmúlt egy évet az államfő. Túl nagy szava nincs, mivel legfeljebb egy kündü hatáskörével bír. Már ha nem sértő Szlovákia köztársasági elnöki intézményét párhuzamba állítani egy ősmagyar tisztséggel. Tudják, honfoglaló őseink így nevezték a legfőbb méltóságot viselő személyt, akit afféle díszpintyként kezeltek, miközben a tényleges hatalmat a mindenkori gyula (vitéz) gyakorolta télen-nyáron. Szóval, amíg Iván nem gyula, nem lehet túl nagy baj.