Izmozás az uniós pénzcsap körül

Ez a legbiztosabb jele annak, hogy az Európai Unió hét évre szóló uniós költségvetése kerül terítékre. Brüsszel e héten ismertette a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló, nem kevesebb, mint 1135 milliárd euróval számoló tervezetét. Már a mostani büdzsé elfogadása is erőteljes menetnek bizonyult, 29 hónapon át csiszolták, toldozták-foldozták a koncepciót, míg végül mindenki igent mondott rá.

Gyakorlatilag borítékolható, hogy a mostani tervezet is erőteljes indulatokat vált ki, minimum három oknál fogva. Most először fordul ugyanis elő, hogy egy tagállam kiszáll a közösségből, Nagy-Britannia kilépése évi 12–13 milliárd eurós lyukat üt a büdzsében, amit úgy próbálnak befoltozni, hogy a nemzeti jövedelem mostani 1 százalékáról 1,12 százalékra emelkedik a tagállami befizetések nagysága. Ez azonmód kiváltotta a nettó befizetők, mint például Hollandia és Ausztria rosszallását. Sebastian Kurz osztrák kancellár rögvest közölte, hogy „kemény és hosszú költségvetési tárgyalásokra” kell számítani. A másik kiváltó ok, hogy a felzárkóztatást, vagyis a szegényebb régiókat segítő alapok összegét 7 százalékkal, az agrártámogatásokat pedig 5 százalékkal vágnák vissza. Mindkét terület kiemelten érinti a visegrádi országokat, számukra e forrásokból érkezik ugyanis az uniós pénzek döntő hányada. Az más kérdés, hogy a felsorolt alapokat legtöbbször az utolsó pillanatokban merítjük ki, a nagy kapkodásban számos felesleges projektet megvalósítva. Például a jelenlegi pénzügyi ciklusnak már bőven túl vagyunk a felén, ehhez képest Pozsony a rendelkezésre álló mintegy 14 milliárd eurónak alig 12 százalékát használta fel. Hogy milyen kapkodás lesz itt 2020 közeledtével… Persze Franciaország szintén berzenkedik, a vidéki táj, az aranyló gabonaföldek szépsége iránt évtizedek óta rajongó Párizs haragját mindig kiváltja, ha a mezőgazdaságtól vonnak el forrásokat. Másrészt tarthatatlan helyzet, hogy a magát a világ egyik leggazdagabb térségének tartó Európai Unió költségvetésének még mindig közel 40 százalékát az agráriumra költse, miközben tudományra, kutatásra ennek csak töredékét szánja.

A legerőteljesebb változást pedig az jelenti, hogy a korrupt vagy a jogállamiság feltételeit nem teljesítő tagállamoktól végső esetben elvehetik a támogatásokat. Bár nincs kimondva – Brüsszel ennél mindig diszkrétebb –, a jogállamiság kitétel Magyarország és Lengyelország ellen irányul, mivel két szomszédunknál meglehetősen ütemesen gyengítik a demokrácia tartópilléreit. Persze a kispályás futballista Szijjártó Péter külügyminiszter fikciónak tekinti az uniós támogatások jogállamisághoz kötését, ám erről nem ő, hanem a nagypályás politikusok hozzák meg a végső döntést. Szlovákia vagy éppen Románia sem lehet teljesen nyugodt, mivel a korrupció, az uniós pénzek lenyúlása terén e két ország is meglehetősen gyászos képet mutat.

Nálunk Ján Kuciak meggyilkolása tépte fel igazán az emberek szemhéját; mások mellett az oknyomozó újságíró munkássága nyomán kiderült, az állammal összefonódó maffiacsaládok, a jogtalan agrárdotációkból dőzsölő hazai nagymenők milyen jól élik világukat az uniós pénzekből.

A hétéves költségvetési koncepció megemésztése, észrevételekkel teletűzdelése csak most rajtolt el, leghamarabb a 2019-es európai parlamenti választások után szavazhatnak róla. Lehet, hogy valamelyest módosulnak még az egyes fejezetek keretszámai, de remélhetőleg a lényeg megmarad: ha figyelmeztetésekkel, brüsszeli intőkkel nem megy, akkor a pénzügyi források részleges megvonásával próbálják észre téríteni az uniós pénzeket közprédának tekintő vagy a jogállamiságot kényszerzubbonynak tartó (kelet-közép-európai) államokat.