Irracionális koalíció

hrnko

Az utóbbi hetekben a kormánykoalíció eljutott arra a szintre, hogy lassan nem lehet normális elemzés tárgya.

Egy analízishez ugyanis racionálisan cselekvő szereplők kellenek – a racionális nem jelent jellemest, sem jóakarót, csak azt, hogy az aktorok a saját maguk logikája alapján, a saját érdekeiket nézve lépkednek valamilyen irányba. Itt ez egyre kevésbé jellemző, így sokszor csak találgatni lehet, merre is van az előre. Még az utóbbi három évtized két legrosszabb kormánya, a harmadik Mečiar- és az első Fico-kabinet idejében is tudhattuk, kik a vezető szereplők, milyen irányba haladnak, legfeljebb a pusztítás mértékét nem lehetett tisztán látni. Most olyan érzésünk lehet, mintha egy összesározott szélvédőjű terepjáróban ülnénk, érezzük, hogy a gép mozog, de fogalmunk sincs, merre halad.

Adott egy külügyminiszter, aki pártja egyik legnépszerűbb politikusa, széles körben elismert, a Smer számára tökéletesen végzi a munkáját – külföldön tisztára mossa kormánya viselt dolgait –, majd jön a kisebbik koalíciós partner, amely „tele van ügyekkel”, és egy gyakorlatilag ötödrangú ügyben szétlövi a minisztert. Normális esetben ilyen nem történhet, többször is be lehetett volna húzni a vészféket. Az elmúlt három évtizedben elképzelhetetlen volt, hogy a domináns kormánypárt erős és fontos miniszterét egy süllyedő, kisebb partner leszedje. Ráadásul egy olyan szereplőről beszélünk, aki az államfőválasztás szempontjából stratégiailag is fontos volt a pártnak. A helyzetet tovább bonyolítja a Smeren belüli viszonyok képlékenysége. Az látszik, hogy Peter Pellegrini kormányfő érdeke Miroslav Lajčák megtartása, ám nem biztos, hogy Robert Fico is így gondolja.

A koalíción belüli viszonyokról sokat elárul Cséfalvay Katalin Híd-frakciótag amatőr lépése is, aki koalíciós képviselőtársát akarta lejáratni egy ellenzéki irányultságú mémoldalon. Ezernyi fenntartásunk lehet a soviniszta Anton Hrnkóval szemben, de pont az eggyel kisebb méretű zakójába és a pocakjába belekötni, ráadásul úgy, hogy elvileg egy csónakban eveznek… Egyetlen logikus magyarázat lehetne: Cséfalvay menekülési útvonalat keres, s így akar jó pontokat szerezni. Ennek ellentmond, hogy miután pártja, a Sieť megszűnt, senki sem kényszerítette a Hídba, s az SNS-re utalva még pár napja is olyasmiket nyilatkozott, hogy a koalíciós társait nem válogathatja meg az ember…

Az SNS túléli Danko kisdoktoris ügyét, összebalhézik Lajčákkal, majd a párt által delegált minisztériumi tisztségviselők – csak úgy, egyeztetés nélkül, törvénytelenül – aláírják a kormány legnagyobb védelmi tenderét. Amibe egyébként úgyis beleegyezne a kabinet. A Híd pedig azok után, hogy tétlenül végigszemlél és mindent lenyel a vietnámi emberrablástól a kínos kisdoktori botrányig, bejelenti, hogy a koalíciós szerződés megszegésének tekinti, ha az SNS nem vonja vissza a brüsszeli Sargentini-jelentést elítélő parlamenti határozat tervezetét. Aminek gyakorlatilag semmilyen jogi relevanciája nem lesz és senkit sem fog érdekelni. És amire még azt sem lehet mondani, hogy a párt ezzel politikai pontokat akar szerezni, mert aki emiatt elvszerűnek tartaná a Hidat, az már rég nincs a választói táborában, mert az utóbbi időben hetente legalább két elvszerűtlen cselekedetet látott tőle, fontosabb ügyekben.

Idén minden megbukott, amit a kormány 2016-ban ígért. A politikai stabilitás kiüresedett fogalommá vált, nem hogy gátat nem képez, a szélsőségesekkel együtt szavaz, s már azt sem lehet elmondani, hogy a maga cinikus módján, de kiszámíthatóan vezeti az országot. Ha pedig valaki legközelebb azt magyarázza önöknek a képernyőn, hogy „az ellenzéki bohócok még rosszabbak”, nézzen végig azon a politikai cirkuszon, ami itt az utóbbi hetekben zajlik! És még másfél év hátravan a választásokig!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?