Irodalom és irodalom

Nézem a szóvivővé avanzsált egykori főnyomozót, amint a József Attila-centenárium kapcsán könyvének új, második kiadását reklámozza a tévében. Már gimnazista korában nagyon szerette a költő verseit, kriminológusként pedig a máig is tisztázatlan öngyilkosság izgatja.

Szerinte baleset történt, Attila két vagon közt akart átmenni, a szerelvény meglódult, s ez okozta a vesztét. Ezt egy szemtanú is bizonyítja – a szemtanú nem is oly rég meghalt.

Ám az újabb kiadás apropóját ez adja, na meg az, hogy az elsőt rögtön szétkapkodták. A többit persze elolvashatjuk a könyvben. Ennyi, máris tovább, más mederben, folyik a reggeli bájcsevely, majd reklámblokk és játék, amelyben a legnehezebb kérdés esetleg az, hogy mi folyik a Duna hídja alatt.

A jelenség nem új. Folyamatosan újratermelődik az a fogyasztói réteg is, amelynek Babitsban a gégerák a fontos, Karinthyban az agydaganat, Adyban a vérbaj és a nőügyek, Kosztolányiban szintén a rák stb. A piac törvényei szerint mindez pompásan működik, s az is kétségtelen: Hemingwayhez az önmaga ellen fordított, kedvenc vadászpuska éppúgy hozzátartozik, mint Fitzgeraldhoz az alkoholizmus, Ginsberghez a férfiszerelem.

Csak hát: valóban ez a legfontosabb? Nem az, amit az asztalra tettek? Eszerint Csáth Géza azért érdekes még mindig, mert morfinista volt, sőt feleség- és öngyilkos. Nosza, azonnal írjunk pár zaftos, szenzációértékű könyvet a tragédiáról, vájkáljunk és teregessünk, lakassuk jól

a nagyérdeműt. Pszichologizáljunk, ideologizáljunk, az életműben pedig – saját elméletünkre szabva – visszamenőleg is domborítsunk ki minden olyan mozzanatot, ami a baj elhatalmasodását jelzi. Kövessük végig a folyamatot, s a végén vásári kikiáltóként lóbáljuk meg a bizonyítékokat: íme, a zsenik végzete. Csak az a kérdés: ki akar híres és érdekes lenni?

Tényleg: kik azok a költők, írók? Kik azok a zsenik? Olyan egzaltált, állandó pénzzavarral küszködő, égő szemű, rendes polgári foglalkozás nélküli, piás, netán drogos izék, nem? Mindig világfájdalmuk van, állandó lakhelyük a kocsma és a kávéház, s előbb-utóbb elpatkolnak. Tudom, mert tanultuk. Könyvben is olvastam.

Most rohanok, mert épp megjelent Sylvia Plath öngyilkosságáról egy újabb könyv, melyben a szerző kétségtelenül bebizonyítja: nem is gázsütőbe rakta a fejét, hanem kiugrott az ablakon. S egy másik is, amelyben Osvát Ernő nem pisztollyal, hanem kötéllel... De ki az az Osvát Ernő?