Inter blues

A történetnek három fontos szála van. Az egyik az ár. Az akkori környezetvédelmi tárca, de hogy pontosak legyünk, a nemzetiek színeiben regnáló miniszter Szlovákia szén-dioxid-kibocsátási kvótáit nevetséges áron adta el. Ha purisztikus törvényértelmezők leszünk, mondhatjuk, hogy a vásárló jól járt, hiszen olcsón jutott olyan áruhoz, amit aztán jó felárral továbbadott. A minisztérium pedig úgy járt el, mint egy tájékozatlan balfácán. Mondhatná az akkori tárcavezetés, hogy hoppá, új üzletág, nem tudhattunk mindent, de már ez az érv sem állja meg a helyét. A minisztériumnak ugyanis volt „meleglevegő-felelős” főosztálya, annak szakavatott előadói gárdája (nem áll meg az az érv, hogy politikai jelöltként csakis csonthülyéket raktak oda, dolgoztam ott és láttam, hogy szakelőadóként mekkora kapacitások dolgoztak). A miniszter mégsem velük mérette fel a terepet, a piacot, rábízta egy külsős cégre – az is pénzbe került – és, jogi főosztály ugyancsak lévén, fura mód egy ügyvédi iroda készítette elő a szerződést. Ha ebben nem volt szándék, akkor a tárcavezető munkatársai valóban csonthülyék lehettek csak, hiszen így elbaltázni egy üzletet csak butaságból kifolyólag lehet. Meg szándékosan, s ezt kellene végre kivizsgálni itt. Szakavatott bűnüldözőkkel. A másik ügy a kvótaár lekötött része. A világban a fejlett gazdaságok (mondjuk Japán az), olyan feltételekkel vásárolnak kvótát, hogy a befolyó pénz a környezetvédelmet szolgálja. A szlovák szerződés is tartalmazott egy ilyen feltételt, amitől a maradék 15 millió euró kifizetése függött. Az ország ezt a feltételt teljesítette – a vásárló (az egész ügyletben a tulajdonképpeni közvetítő) viszont nem fizetett. A mai napig sem. A fizetési határidő lejárta előtt pedig csődeljárás alá helyeztette a céget. Azt a céget, amit Interblue néven egy amerikai irodaház címén jegyeztek be, s amit minálunk garázscégnek, a magyar szakirodalomban fantomcégnek hívnak. Itt már világos a fizetést elkerülő magatartás, aránylag könnyen bizonyítható, hogy a cég más pénzét verte el és kisétált a piacról, de voltak/vannak élő, létező vezetői, ügyvivői. A speciális ügyészség viszont 2010 telén bűncselekmény hiányára hivatkozva ejtette az ügyet. A harmadik érdekesség maga a cég. Fantomcégként bejegyezve, miután lenyúlta a lét, megszüntetik, és még azt a merészséget is elkövetik, hogy egy ugyanolyan néven alapított, ezúttal svájci garázsfirmával követelésekkel állnak elő. Mondván, az eredeti szerződésben a következő kvótaeladásra elővásárlási joguk van, merthogy ő a jogutód. De hogy a 15 milliót elküldte volna – mint jogutód – arról nem kaptunk jelentést. Feltehetően nem is kapunk. Hol van már az a 15 millió? Nos, ha a jelenlegi főügyész meg szeretné piszkálni az ügyet, minden lehetősége megvan rá. Merthogy elővásárlási jogról lehet beszélni, de az ügy minden egyes mozzanata arról tanúskodik, hogy vádemelésig nem elővásárlás, hanem vizsgálati fogság járna a cég vezetőinek. S nem mellékesen, még az is lehetséges, hogy az akkori SNS-es tárcavezetőknek is. A tolvajlásra semmilyen miniszternek nincs felhatalmazása és mentelmi joga sem. De amíg nem kattan a bilincs, az Interblue botrányt nyugodtan Inter blues-ként dúdolgathatjuk tovább, bizonyítandó, hogy ha elég nagy összeget lopsz és hatalmad van, akkor a börtön helyett a történelemkönyvekben végzed. Ha már Čentést ügyesen félreállították, legalább Čižnár kompetenciáját bizonyíthatná a hivatal, meg – mert egyáltalán nem mindegy a politikai háttér – a kormányzat is.