Arcátlanság felsőfokon

 

Az asszertivitás olyan magatartás, amely az egyén érvényesülésének szolgálatában áll, jobbára pozitív attitűdként emlegetjük, az arrogancia már olyan akaratérvényesítést feltételez, amikor az egyén mindenáron, úgymond hullákon át is utat tör magának. Ha megnézzük az Interblue-ügy egyes fejezeteit, akkor a politika és a környezetvédelmi biznisz iránt érdeklődők számára világos, hogy egyszerű állami mutyiról volt szó az elejétől fogva, amiért nem pereskedni kellene, hanem a felelősöket bilincsben vinni a kihallgatásra. Kezdődött az egész azzal, hogy a Chrbet (SNS) vezette környezetvédelmi tárca Szlovákia szabad kvótáit egy Amerikában sebtében bejegyzett vállalkozásnak adta át, amelynek székhelye egy garázsban volt. S míg a környező országok egységenként 9–11 eurót kaptak a kvótákért, addig Szlovákia 5-ért adta. Itt még nyugodtan kimondhatnánk, az Interblue kereskedői ügyesek voltak, jó árat alkudtak ki, az ország adófizetőivel szemben elkövetett gazemberség pedig a tárcavezető felelőssége. Nos, le is mondatták, de minek. Nem elég, hogy ráfáztunk a kvótaárra, az akkor még amerikai bejegyzésű cég felszívódott, mielőtt további 15 millió eurót kifizetett volna a tárcának. Jogutódként a svájci Interblue jelentkezett, de soha nem igazolta, hogy valóban jogutód. Az utódlás már csak azért is érdekes lett volna, mert a 15 millió jár Szlovákiának, kifizetésének feltételeit az ország teljesítette. Eközben az FBI nyomozást indított korrupció gyanújával az eredeti cég ellen, igaz, nem tudjuk, milyen eredménnyel. A Radičová-kormány idején a tárca új vezetője, Nagy József bűnvádi feljelentést tett a 15 millió ügyében, de az Interblue egyszerűen nem válaszolt a minisztérium leveleire, fütyült fizetni, perekkel fenyegetődzött (ügyvédei révén), és a sajtó nyilvánosságát összesen egyszer, egy sajtótájékoztató erejéig vállalta, az persze botrányosan végződött. A minisztérium pedig – a szerződéses partner bármilyen reakciójának hiányában – felmondta az amúgy is minimum etikátlan szerződést. Eltelt néhány év, és az eddig bujkáló garázscég képviselői jelentkeztek. Ide még 20 millió egységet, mondják, hiszen szerződésünk van, mi adhatjuk el a szlovák kvótákat. A cég, amely 2009-től még azt sem bizonyította, hogy jogutód, s erre a 15 millió átutalásával lehetősége volt, most jogutódként viselkedve, jogászai révén követel. A bicskanyitogató arcátlanság folytatását érdekes lesz megfigyelni, eurómilliók röpködnek a levegőben, sose tudni, ki milyen mutyira képes abban az országban, ahol a politikai elit jelentős részének szlogenje lehetne a mondat: az én vízióm az én provízióm. De azért várjuk ki. Az előnytelen, első látásra mutyizós közbeszerzések, szerződések azért is veszélyesek, mert sokszor úgy készülnek, hogy az állam kontinuitására építve évekkel a mutyizó politikus regnálása után jön a számla, amit persze mi, adófizetők állunk. A gazemberségeket elkövetők pedig röhögnek a markukba. Az Interblue-ügy – kedves kormányzat, méltóztassék figyelni – kiválóan alkalmas arra, hogy az állam példát statuáljon, felelősségre vonja azon tisztségviselőit, akik egyenes adásban mutyiztak, és karöltve más államok bűnüldözőivel sittre vágja azokat, akiknek pénzéhségüknél már csak az arcátlanságuk nagyobb.