Indokolatlan aggályok

Mindenkor szívesen olvasom Motesiky Árpád írásait, de most a Megalázni, diszkriminálni című írásakor csodálkoztam a gondolatmenetén. A megalázni, diszkriminálni szó nem méltó a státusigazolványhoz. Aggályait csodálkozva olvastam, az Ön által említett ismerősei valószínű bölcs emberek. „Bölcs belátás többet ér minden más adománynál” – írja Szophoklész. Én úgy gondolom, hogy a státusigazolványt csak azok fogják kérni, akik talpig magyar emberek, akik a legnehezebb időkben is megmaradtak magyaroknak (nem reszlovakizáltak, 1948 után magyar iskolába íratták gyerekeiket, és a későbbiek során sem fordítottak hátat a magyar iskolának). Nemcsak saját maguk, hanem utódaik is magyar iskolába jártak. A vegyes házasságok említése sem jogos, mert a lehetőség ott is adott. Én is vegyes házasságban neveltem fel gyermekeimet, és akkor, amikor minden magyar szomszédom gyermekét szlovák iskolába íratta – mert a ‘60-as és ‘70-es években az a téves szellem uralkodott, hogy csak szlovák iskolában lehet érvényesülni – ,mi ennek nem hódoltunk be. Azokban a nehéz időkben a magyar szülők közül nagyon kevesen voltak egy-egy rendezvényen. Azok a magyar szülők és utódaik viszont büszkén, jogosan kérhetik a kedvezményeket. Ezeket az embereket, a körülöttünk élő becsületes családokat a ma már nyugdíjas pedagógusok ismerik a legjobban. Minden faluban, településen tudják, hogy kik ezek, és boldogan fogom őket megszólítani és utukat segíteni, egyengenti, hogy részesüljenek az anyaország által nyújtott kedvezményekben. Ne aggódjon Motesiky úr az említett hátat fordítókon, azok bizonyára mérlegelik helyzetüket, és amit nem szenvedtek meg, azt nem is fogják kérni.

Hajtman Kornélia, Nána