Imre bá, porai

Imre bá’-t idén ősszel hazaküldték Amerikából. Annak rendje és módja szerint hamvait beletették egy igelitzacskóba, az igelitzacskót gondosan körbetekerték Imre bá’ legkedvesebb, ám kissé viseletes bőrkabátjával, majd az egészet egy csomagba helyezték, elmentek vele a postára, és par avion hazarepítették Magyarországra. Imre bá’ még valamikor a forradalom után ment ki Amerikába, ahol a NASA kutatómérnökeként dolgozott. Nem akárki volt tehát, az Államok műszaki elitjéhez tartozott. Mindazonáltal odakint is megmaradt magyarnak, s bár amerikai nőt vett feleségül, gyermekei sem szakadtak el a távoli, egzotikus szülőföld ízes nyelvétől. Imre bá’, a család többi, otthon maradt tagjával ellentétben megmaradt lokálpatriótának és rokonszeretőnek, amiben vélhetően nem kis szerepet játszott, hogy idejében sikerült elmenekülnie a legvidámabb barakkból. Ennek megnyilvánulásaként egyik testvérének unokáját is kivitette vagy tíz évvel ezelőtt Amerika-nézőbe. Az akkor hetvenéves öregúr a tizennégy éves gyerekkel végigfurikázta az országot a Grand Canyontól a Niagara-vízesésig, csak néha eresztett meg egy-egy telefont a Magyarországon aggódó szülőknek. Jól vezet a gyerek, röhögte Imre bá’ a telefonba, míg a szülőket az infarktus kerülgette.

Ősszel, amikor az Alföldön ökörnyálzászlókat lobogtatott a hűvös szellő, ő is hazarepült. Körülbelül akkoriban, amikor az első anthraxküldemények lázba hozták Amerikát. Az öregurat itthon kicsomagolták, megnézték, majd hosszas tanácstalanság után ideiglenesen levitték a pincébe. Ott lakott egy hónapig. Ekkor szerzett tudomást a dologról az egykori kisunoka, aki a papáját készült temetni éppen. Miután az első sokkot kiheverte, és levegőt kapott, a legépeszűbb ötlet is az ő fejéből pattant ki: ha már nincs se halotti papír, se vámcédula, se egyéb igazolás, nem marad más, mint stikában eltemetni az ő édesapja, vagyis Imre bá’ unokaöccsének urnája alá. Jó pénzért mindent el lehet intézni, s egy füst alatt elintézik a dolgot. A temetkezési vállalatnál megnézték a hamut, hümmögve meg is jegyezték: ez aztán a minőség, nem olyan szürke, mint az itthoni, hanem szép, fehér.

Imre bá’ tehát végre nyugovóra térhetett, igaz, nem urnában, mert az nem fért volna el a másik alatt, hanem a profán amerikai zacskóban. Magyarország egyik kisvárosi temetőjében. Csak a kopott bőrkabátnak nem tudom, mi lett a sorsa.